Lehallgatott CEU-s diák: „Nem lenne jó, ha ezt is úgy megúsznák, mint mindent”

Adrien Beauduin belga egyetemista, néhány évig tanult Budapesten, a CEU-n. Az ő telefonszáma is szerepel azon a listán, amit vasárnap este publikált egy nemzetközi tényfeltáró csapat. Információik szerint a listán szereplő mobilokat a magyar titkosszolgálatok egy fejlett kémszoftverrel, az izraeli fejlesztésű Pegasusszal hekkelték meg. A programmal minden információt el lehet lopni a megtámadott készülékről, fotókat, maileket, titkosított üzeneteket, sőt távolról be lehet kapcsolni a telefon mikrofonját és kameráját is a lehallgatáshoz.

Jogállamokban ilyen eszközöket csak indokolt esetben, bonyolult engedélyeztetési eljárás után alkalmaznak, például a szervezett bűnözéssel, terroristákkal szemben. A vasárnap megjelent lista szerint Magyarországon a kormányzattal valamilyen konfliktusban álló üzletembereket, ügyvédeket, újságírókat is megfigyelhettek. Azt nem tudjuk még, hogy magyar állami szerv szervezte-e a megfigyeléseket, de az valószínűnek látszik, hogy a kormány megvásárolta a kémprogramot. A célszemélyek közé keveredett Adrien is. A belga fiatalembert telefonon kérdeztük, hogy mit szól a történtekhez.

444: Hogyan keveredtél Magyarországra?

Adrien Beauduin: 2017-18-ban gender studies mesterképzésen tanultam a CEU-n, 2018-ban vettek fel phd-zni. Nem voltam ott a nagy Lex CEU tüntetésen, utána érkeztem Budapestre, de 2018 októberében, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a CEU-nak el kell hagynia az országot, a diákok szervezkedni kezdtek. Kezdettől együttműködtünk magyar hallgatókkal, más egyetemek polgáraival is, mert egyértelmű volt, hogy nem csak a CEU-ról van szó, hanem az egyetemi szabadságról is.

444: Hogyan kell elképzelni egy ilyen hallgatói gyűlést, milyen terveket szőttetek?

AB: Nem különösebben eredetieket. Transzparenseket készítettünk, az utcára vonultunk, teljesen átlagos aktivizmus volt. Leginkább az nem tetszett, ahogy a kormány keretezi az egész CEU-ügyet, ezért a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy hallassuk a saját hangunkat. November végére szerveztünk egy nagy tüntetést, és elindítottuk a Kossuth téren a Szabadegyetem nevű ingyenes programsorozatot. Szerettünk volna jelen lenni a köztereken, és megpróbáltuk különböző egyetemek hallgatóit összekapcsolni.

Egészen kis csapatról beszélünk, ezért a mobilizációs képességünk szintén limitált volt. Sok hallgatót, sok magyart nem érdekelt az egész, vagy túl depressziósak voltak a 2018-as választás eredménye miatt. Szóval nem hiszem, hogy bárkinek igazi fenyegetést jelentettünk. A fordulópontot a rabszolgatörvény hozta, és az, ahogy a diákság a szakszervezetekkel összekapcsolódott és fontos társadalmi problémák emblémájává vált. Azt hiszem, akkor ijedhetett meg a kormány, a december 12-i tüntetés volt az első, hogy erőszakot kellett bevetniük a tüntetők ellen, ami 2006 óta példátlan volt. Szerintem ezért is tartóztattak le minket aznap este, hogy másokat is elrettentsenek.

444: Miért pont téged tartóztattak le a rendőrök, mivel vádoltak?

AB: Teljesen véletlen volt, rosszkor voltam rossz helyen. A tüntetés végén már épp hazaindultam volna, és a rendőrsorfal közelében álltam, amikor valakik meggyújtották a karácsonyi dekorációnak kitett szánkókat. A rendőrök intézkedni kezdtek, én azok közé kerültem, akiket előállítottak. De biztosan nem céloztak be a hatóságok, talán nem is tudtak semmit a diákmozgalomról, csak úgy belém botlottak, és gondolták, hátha érdekes vagyok.

Öt embert tartóztattak le aznap este, nem ismertük egymást, véletlenszerűen vittek be minket, azzal vádoltak, hogy csoportosan rátámadtunk a rendőrökre, de a jelentés szövegét copy-paste-elték, mindannyiunknál szó szerint ugyanazt írták „megütötte a bal kezével és megpróbálta jobb lábbal megrúgni“. Elég abszurd volt. Két napig benntartottak minket, de a harmadik napra meggondolták, talán rájöttek, hogy nem jó ötlet politikai foglyokat csinálni belőlünk. Az úgynevezett nyomozás fejleményeiről következő év áprilisában értesítettek, nyilvánvaló volt, hogy semmijük sincs, még a rendőrök sem vallották azt, hogy megütöttem volna bárkit, csak olyasmiket mondtak, hogy „talán őt láttam, de nem vagyok biztos benne, sötét volt“. Ezután két évig vártam, hogy majd tartanak egy tárgyalást Magyarországon, de végül 2020 decemberében értesítettek, hogy ejtik a vádakat. Azért még folyik ellenem egy eljárás, mert volt nálam egy papírvágó olló, amit a transzparenseknél használtam, és ez veszélyes tárgynak számít. Ezen kívül nálam volt még a korcsolyám, mert eredetileg nem is a tüntetésre készültem, úgy volt, hogy a városligeti jégpályára megyünk. Remélem, nem fog kiderülni, hogy a korcsolya is fegyvernek számít, de még mindig várok valamilyen döntést az ügynek ebben a részében, még nem szabadultam meg teljesen a magyar igazságszolgáltatástól.

444: Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy kémkedhettek utánad?

AB: Nem voltam meglepve, mivel az Orbán-rendszer nem sokat törődik a jogszerűséggel. Ráadásul miután a letartóztatásból elengedtek, később civil ruhás rendőrök követtek egy másik tüntetésre. A szakértői vizsgálat szerint biztosan megpróbáltak hozzáférni a mobilos adataimhoz. Képesek voltak rá, ha nem tették, annak csak az lehetett az oka, hogy rájöttek, egyáltalán nem vagyok érdekes a számukra. Nem is szeretném összehasonlítani a saját helyzetemet a lehallgatott újságírókéval és másokkal, akiknek tényleg fontos szerepük van Magyarországon.

444: Tervezel jogi lépéseket?

AB: Gondolkoztam rajta ma reggel, mert nem lenne jó, ha ezt is úgy megúsznák, mint mindent. Abban is bízom, hogy a magyar érintettek harcolni fognak az igazságért.

444: Miért volt fontos egyáltalán belebonyolódni a magyar politikába?

AB: Ez számomra a szolidaritásról szól. Rengeteg magyarral és magyar egyetemistával beszéltem, akiktől hallottam, mi történik, és úgy gondolom, ha van lehetőséged, cselekedned kell, hogy jobb hellyé tedd a világot, akárhol is vagy éppen. Nem bántam meg, hogy részt vettem, szerintem ez volt a helyes. És büszke vagyok azokra a magyarokra, akik azóta is szenvednek és küzdenek, hogy jobb hellyé tegyék Magyarországot.