Adminisztratív hiba miatt küldtek haza az olimpiáról hat lengyel úszót

július 20., kedd 9:45

A lengyelek eredetileg 23 úszót neveztek, de 17 fősre csökkent a sportági küldöttségük, miután az utolsó pillanatban kiderült, hogy hatan nem feleltek meg a vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA kvalifikációs szabályainak.

Pawel Slominski, a Lengyel Olimpiai Bizottság (PZP) elnöke bocsánatot kért, és azt mondta, „Ennek a helyzetnek nem szabadott volna előállnia. Teljesen érthető és jogos a versenyzők reakciója”.

Alicja Tchorz 2017-ben, Budapesten, a vizes vb-n Fotó: FOTO OLIMPIK/NurPhoto via AFP

A helyi média szerint a hat úszó Alicja Tchorz, Bartosz Piszczorowicz, Aleksandra Polanska, Mateusz Chowaniec, Dominika Kossakowska és Jan Holub. Tchorz, aki 2012-ban és 2016-ban is ott volt az olimpiai mezőnyben, közösségi oldalán azt írta: „Képzelje el mindenki, hogy öt évet áldoz az életéből azért, hogy rajthoz állhasson a világ legnagyobb sporteseményén. Aztán a végén jön a csalódás.”

A SwimSwam szakportál szerint több lengyel úszó aláírt egy nyílt levelet, amelyben a PZP elnökségének lemondását követelik. (MTI)