Megfigyelési ügy: Hétfőre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a jobbikos elnök, hogy meghallgathassák Pintért

POLITIKA
2021 július 21., 14:38

A fideszes képviselőkön múlik, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága kérdéseket tud-e feltenni hétfőn Pintér Sándor belügyminiszternek arról, hogy valóban használják-e Magyarországon a telefonok megfigyelésére alkalmas izraeli kémszoftvert, és ha igen, ki ellen, bevetették-e újságírók és ellenzéki politikus ellen.

Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke ugyanis - ahogy azt már a megfigyelési ügy kipattanásának napján, vasárnap is jelezte előre - , szerdán összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot hétfő délelőttre, és meghívta az ülésre Pintér Sándor belügyminisztert is.

Stummer János, a Jobbik képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. február 22-én.
photo_camera Stummer János Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Ahhoz, hogy kérdezni is tudjanak Pintértől, a kormánypárti képviselőknek is meg kell jelenniük. A fideszes tagok ugyan hétfőn csípőből visszautasították, hogy szükség lenne a bizottság ülésére, mert „a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják”, Stummer most mégis arra kérte őket, hogy jöjjenek el.

Arra hivatkozott, hogy Pintér jelezte, szívesen áll a bizottság rendelkezésére, ha zárt ülésen tud beszélni. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, szükség lenne a bizottság határozatképességét biztosító kormánypárti képviselőkre is. (A bizottság elnöke ugyan ellenzéki, de a testület többsége kormánypárti.)

A jobbikos elnök ezért a bizottság fideszes alelnökéhez, Halász Jánoshoz fordult, hogy gondolják meg magukat. „Kérem, képviselőtársaival ne akadályozzák a belügyminisztert, hogy a magyar titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzéséért felelős Nemzetbiztonsági bizottságot - így Önöket is - informálhassa” - írta Stummer.

Az egyébként már teljesen rutinszerű, hogy a kormánypárti képviselők ellehetetlenítik az Országgyűlés egyik legfontosabb bizottságának a munkáját azzal, hogy vagy el sem mennek, vagy ülés közben kivonulnak, ha nekik nem tetsző témákról kérdeznének ellenzéki képviselők.

Stummer azt mondta a lapunknak, hogy változást érez a kormánypárti kommunikációban a megfigyelési ügyről. Szerinte a korábbi teljes tagadásból mára eljutottak odáig, hogy lebegtetnek, a kormánytagok pedig dobálják egymás között a felelősséget, mint a forró krumplit. Ő most egyébként elkezdte átnézni a hozzájuk korábban érkezett mentesítési kérelmeket, amik a nemzetbiztonságra hivatkozva kértek felmentést közbeszerzés alól, hogy ráillik-e valamelyik az izraeli szoftverre.

Pintért egyébként a Telex ma kérdezte a megfigyelési ügyről. Arról érdeklődtek nála, hogy ki tudja-e jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem használt és nem vett ilyen eszközt, amire a belügyminiszter azt válaszolta:

„Nekem ilyen kijelentésem sose volt, és most se teszem meg”.

Azt javasolta az újságírónak, forduljon inkább az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökéhez, a jobbikos Stummer Jánoshoz.

Csakhogy Stummer eddig nem kapott tájékoztatást a megfigyelési ügyről, és hétfőn is csak akkor kaphat, ha a fideszes képviselők nem akadályozzák meg Pintér meghallgatását. Miután zárt ajtók mögött beszélne Pintér, az is nagy kérdés, hogy mit mondhatnak el majd a képviselők, ha egyáltalán meg tudnák hallgatni a minisztert.