Párizs aggasztónak találja Orbán népszavazását

július 23., péntek 10:28

Franciaország aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről kiírt népszavazás kapcsán a témák összemosása és „hangszerelése” miatt - jelentette ki Clément Beaune, az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár pénteken.

„Aggódom a június közepén elfogadott magyar törvényt miatt, amiről népszavazás lesz, ami viszont nem egészen erről a törvényről szól" - mondta a politikus a szlovéniai Brdo várában uniós kollégáival folytatott informális találkozóra érkezve.
Úgy vélekedett, hogy az uniós partnerek által is bírált törvényről szóló népszavazás „hangszerelése” és a dolgok összemosása „káros és problematikus az Európai Unión belül”.
A szlovéniai találkozó egyik vitatémája, hogy az EU mennyire ellenálló a kihívásokkal és válságokkal szemben, és erre utalva Clément Beaune kijelentette: „Az ellenálló-képesség azt jelenti, hogy meg tudjuk védeni közösen értékeinket, amelyeket néha az EU-n belül is támadnak. Semmit sem szabad feladnunk ezekben a kérdésekben."

(AFP/MTI)