Szijjártó semmi meglepőt nem lát abban, hogy Magyarország külföldről vesz kémszoftvereket

POLITIKA
2021 július 27., 20:15

A technológiára vonatkozóan megjegyezném, hogy minden ország titkosszolgálata használ speciális szoftvereket, míg a nagy országok valószínűleg maguknak fejlesztenek, addig a kisebbek beszerzés útján jutnak ilyenekhez. Nincs abban tehát semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol ilyet”- mondta Szijjártó Péter a Portfóliónak, amikor a Pegasus-botrányról kérdezték.

A külügyminiszter egyébként azt mondta, nem vett részt olyan tárgyaláson, ami az izraeli kémszoftver beszerzéséről szólt volna, „és ha ilyen beszerzés történt, akkor abban nem is kellett részt vennem, mert ez nem tartozik a tárcavezetői hatáskörömbe, nem felügyelek olyan titkosszolgálatot, amely ilyet akart vagy vásárolt volna. Korábban nem is találkoztam az NSO céggel, illetve a jelenséggel”.

Szijjártó Péter külügyminiszterként a polgári hírszerzésért felelős Információs Hivatalt felügyeli. Az IH feladatai között szerepel, hogy „felderíti a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet”. Ugyanakkor az elhárításért az Alkotmányvédelmi Hivatal felel.

Azokkal kapcsolatban, akiknek a telefonszáma feltűnt a kiszivárgott listán, Szijjártó azt mondta: „Csak azért, mert valaki újságíró, biztosan nem hallgatnak le senkit Magyarországon, illetve csak azért, mert valaki kritikusabb a kormánnyal szemben, azért sem.” Ugyanakkor az országban működő titkosszolgálatok folyamatosan figyelik, hogy „bűnözői csoportok, terrorszervezetek, külföldi titkosszolgálatok milyen magyar embereket próbálnak a hálójukba keríteni, adott esetben próbálnak-e felhasználni arra, hogy külső érdekeket érvényesítsenek Magyarországon”. Ezért szerinte ilyen esetben nyomozásnak, lehallgatásnak is lehet helye.

Ugyanakkor azt, hogy ezt egy állam milyen eszközökkel látja el, ez nemzetbiztonsági kérdés, amelyet sosem szoktak a nyilvánosság előtt megvitatni. Emellett, hogy ehhez milyen technológiai eszközöket használnak, az technikai kérdés. A nemzetközi sajtó fókuszába került ez a téma, de érdemes megjegyezni, hogy a kémszoftvert mintegy 45 országban értékesítették” -tette hozzá a miniszter.

A Direkt36 vasárnapi cikke szerint több száz magyar állampolgárt figyelhettek meg a Pegasus nevű, mobiltelefonra telepíthető izraeli kémprogrammal. A lehetséges megfigyeltek listáján találunk oknyomozó újságírókat, médiatulajdonost, de ott az Ügyvédi Kamara korábbi elnökének és Gödöllő ellenzéki polgármesterének neve is, de még Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár telefonszáma is rajta volt azon a listán, melyen az NSO Group ügyfelei által becélzott személyek szerepelnek.