Wayne Rooney felment három 21 éves lány hotelszobájába, de szex előtt felöltözve elájult

ÉLET
2021 július 27., 08:23

Ember ki nem hozna többet egy sima edzőmeccsből, mint Wayne Rooney egykori csodacsatár, az angol másodosztályú Derby County edzője, aki csapatával a manchesteri Salford ellen játszott a hétvégén.

A brit bulvársajtó cikkei alapján nagyjából így rakható össze Rooney szombat éjszakája:

Az exfocista a meccs után egy menő manchesteri klubba, a Chinawhite-ba ment felejteni pár haverjával. Nem is csoda, a klubja súlyos anyagi problémákkal küzd, és az első keretben pillanatnyilag 9 igazolt játékos van, benne 2 kapussal. Rooneyék VIP-páholyt kaptak a klubban, ahová meghívtak szórakozni három, éppen ott mulatozó, 21 éves barátnőt, akik között egy helyi mikrohíresség is akadt, Tayler Ryan 13 ezer követővel rendelkező Snapchat-modell. A társaságról már a klubban készült pár fotó, amiken pont azt csinálják, mint bárki egy klubban: táncolnak, isznak és néha egymás füléhez hajolva beszélgetnek.

A sztori akkor forrósodott fel igazán, amikor egy fociszurkoló vasárnap hajnali negyed hatkor összefutott az utcán az elbeszélése szerint igen részegnek kinéző, vörös szemű, tántorgó, szavakat nehezen formáló Rooney-val, és levideózta.

Rooney mögött ott ballagtak ketten a három nőből. Afelé a szálloda felé tartottak, ahol Rooneynak és a nőknek is szobája volt.

Nem sokkal azután, hogy a rajongó levideózta a társaságot az utcán, a három nő fotókat kezdett posztolni a hotelszobájukból, ahová Rooney addigra átment.

A képeken jól látszik, hogy Rooney erősen kimulatta magát. De annyira, hogy egy idő múlva ahogy volt, felöltözve elaludt egy széken.

A három nő ezután többé-kevésbé levetkőzött és az alvó Rooney mellett pózolva csinált róla pár megalázó fotót. Ezek reggel 8 tájban kezdtek kiszivárogni a netre. (Ezeket a képeket természetesen nem közöljük.)

A beleegyezése nélkül, az öntudatlan állapotát kihasználó fotók miatt Rooney kedden rendőrségi feljelentést tett zsarolás miatt. A Daily Mail szerint Rooney azt mondta a rendőröknek, hogy valaki megzsarolta a képek közlésével. Egyelőre nem világos, hogy ez mikor történhetett, illetve pontosan milyen fotókkal zsarolták, mivel az első kiszivárgott képek, mint említettük, már vasárnap reggel, pár órával az eset után megjelentek a neten. Tayle Ryan anyja a Sunnak azt nyilatkozta, hogy a fotókat egy zárt csetcsoportba küldték el a lányok, és onnan szivárogtatta ki valaki azokat. Mind Rooney, mind a nők azt mondták, hogy nem volt köztük szex. A focista szerint előre eltervezett csapda áldozata lett.