A német szövetségi bíróság a Lindtnek adott igazat a nagy csokinyuszi-háborúban

július 29., csütörtök 11:58

A német szövetségi bíróság csütörtökön ítéletet hozott a svájci Lindt & Sprüngli és egy német cég, a Heilemann közötti perben. Miután a Heilemann 2018-ban aranyfóliás csomagolásban dobott piacra csokinyuszit, a Lindt beperelte a céget, és azzal érvelt, hogy a régóta fennálló használat miatt védjegyet szerzett a fólia arany árnyalatára. Szerintük a rivális csokigyártó megsértette ezt a védjegyet, és meg kell akadályozni, hogy a Heilemann értékesítse a termékét.

Törpe csokinyúl, kis csokinyúl, közepes csokinyúl, stb. Fotó: Lindt.de

A müncheni állami bíróság tavaly a Lindt ellen döntött, a szövetségi bíróság szerint viszont a svájci cég bebizonyította, hogy a nyuszi arany árnyalata a hírnevének köszönhetően védjegystátuszt szerzett. A Lindt által benyújtott felmérés eredményére hivatkoztak, mely szerint a válaszadók 70 százaléka a Lindt csokinyuszijához társította az aranyszínt.

A bíróság szerint nem számít, hogy a Heilemann nem használta az aranyat az egész termékén, és az sem, hogy a Lindt nyuszin más megkülönböztető jegyek is vannak, például egy piros szalag a nyakán.

A Lindt 1952 óta forgalmazza az arany nyuszit Németországban, és 1994 óta használják a jelenlegi aranyszínű csomagolást. Ez az egyik legkeresettebb húsvéti csokoládényúl az országban, 2017-ben 40 százalék fölött volt a piaci részesedése.

A szövetségi bírák most visszaküldték az ügyet a müncheni bíróságra, annak megállapítására, hogy a Heilemann valóban megsértette-e a Lindt védjegyét. (AP)