Az EU aggódik, mert Kubában letartóztatják az ellenzéki tüntetőket

július 29., csütörtök 19:54
A kubai hatalom szigorú ellenőrzés alatt tartja a sajtót, így a tüntetésekről kevés felvétel szivárgott csak ki. Ez egy július eleji tiltakozásról feltöltött rövid videóból lett kivágva.

Miközben a magyar kormány nevében Varga Judit miniszter a legapróbb vélt sérelmeket is dörgedelmes Facebook-posztokban bosszulja meg, az Európai Unió tartja magát a diplomácia diplomatikus gyakorlatához, így most éppen aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kubában a pártállam elfojtja az ellenzéki tiltakozásokat, illetve tüntetőket és újságírókat tartóztat le. Aggodalma kifejezésén túl az EU még fel is szólította a kubai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az egyetemes emberi jogi egyezményekben rögzített kötelességeket. Josep Borrell az EU külügyi főképviselője nyilatkozatában arról is írt, hogy a tüntetéseken a kubaiak jogos sérelmeiket kérik számon, amikor az élelmiszer-, a gyógyszer-, a víz- és az áramhiányt kérik számon a hatalmon, illetve a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság korlátozása ellen tiltakoznak.

Borrel a nyilatkozatában az őrizetbe vett tüntetők szabadon engedése mellett arra is felszólított, hogy a kubai kormány "indítson átfogó párbeszédet". Egyben jelezte, hogy az EU minden olyan erőfeszítést kész támogatni, amely a kubaiak életkörülményeinek javítására irányul.

Kubában az elmúlt hetekben évtizedek óta példátlan tiltakozások robbantak ki, több ezren vonultak utcára az elnyomás és a nélkülözés ellen tiltakozva. A pártállam mindezt erőszakos zavargásnak minősítette, és az Egyesült Államokat vádolta a szításukkal. (Via MTI)