Egy év börtön, ezer euró: erre ítélték a Münchenben legtovább fogva tartott magyar szurkolót

augusztus 2., hétfő 13:47

Megérkezett a 444-hez a müncheni ügyészség válasza arról, hogy milyen feltételekkel engedték szabadon az utolsó még fogvatartott magyar szurkolót, több mint egy hónappal a müncheni Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs után. Ő az, akinek a szabadon engedését maga Szijjártó külügyminiszter jelentette be videóüzenetben múlt pénteken.

A férfi azért maradt ennyi ideig német fogdában, mert őt gyanúsították a legsúlyosabb bűncselekményekkel, konkrétan garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal. Vagyis azzal, hogy palackkal dobott meg egy rendőrt az Allainz Arenában. Ehhez képest eltörpült az a szabálysértés, hogy füvet is találtak nála.

A friss ügyészségi levél szerint a férfira egyéves, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést, és ugyanekkora időre szóló kitiltást szabtak ki a stadionból, illetve arra kötelezték, hogy fizessen be ezer eurót egy nonprofit szervezetnek. Emellett elkobozták a füvét és a rendőrt megdobásához használt palackját.

Ezzel azonban még nincs vége az ügynek. Az innentől szabadlábon védekező vádlottnak egy hete van annak eldöntésére, hogy elfogadja-e a büntetést vagy fellebbez. Utóbbi esetben a Müncheni Kerületi Bíróság tűzi ki a leendő tárgyalás időpontját.