Hét hónapon át figyelték meg Pegasussal Csikász Brigittát, a Blikk és az Átlátszó újságíróját

bűnügy
2021 augusztus 02., 10:20

2019. áprilisa és novembere között figyelték meg a Pegasus kémszoftverrel Magyarország egyik legtapasztaltabb bűnügyi újságíróját, a korrupciós ügyeket is feltáró Csikász Brigittát - írja DIREKT36 tényfeltáró sorozatának legfrissebb cikke.

Csikász telefonszáma szerepelt azon az ismeretlen forrásból kiszivárgott, több mint 50 ezer telefonszámot tartalmazó listán, ami állítólag a Pegasus kémprogram célpontjait tartalmazza. Azt még az ügy kirobbantói sem állítják, hogy a listán való szereplés automatikusan azt jelentené, hogy a telefon gazdáját ténylegesen le is hallgatták. De Csikász telefonját az Amnesty International szakemberei laborban is megvizsgálták és bizonyítékot találtak arra, hogy az újságírót valóban meg is figyelték 2019-ben.

Ezen időszak alatt a telefonját többször is feltörték, a szakértők ráadásul arra is találtak bizonyítékot, hogy Csikászt ugyanazok figyelték meg, mint Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást, a Direkt 36 újságíróit: a három riporter telefonja ellen ugyanis legalább egy alkalommal ugyanabból az iMessage-fiókból intéztek támadást.

„Oknyomozó újságíró vagyok, aki leginkább az igazságszolgáltatással és bűnügyekkel foglalkozik” – mondta a Direkt36-nak Csikász, aki azt is megjegyzte, hogy már jó tíz éve figyelmeztették, hogy a hatóságok megfigyelés alatt tartják. A riporter a 2019-es időszakban az Átlátszónál dolgozott, azóta a Blikkhez távozott.

A Pegasust forgalmazó izraeli NSO alapítója, Shalev Hulio, a múlt héten egy izraeli rádióműsorban arról beszélt hogy amennyiben valóban újságírók megfigyelésére használták a Pegasust Magyarországon, az elfogadhatatlan, és az esetet kivizsgálják. Ha pedig beigazolódik a visszaélés, akkor Hulio állítása szerint annak elkövetője többé nem férhet hozzá a kémprogramhoz. Azt azonban továbbra sem árulta el, hogy a magyar állam-e a cég ügyfele. Az NSO alapvetően azt kommunikálja, hogy csakis állami szervekkel üzletel.