Kopasz Bálint olimpiai bajnok, Varga Ádám a második kajak ezer méteren

olimpia
2021 augusztus 03., 03:32

Kettős magyar győzelem született kajak férfi 1000 méteren.

A világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint rögtön a rajt után nagyon belekezdett. 250 méterig még a portugál Pimenta vezetett, de csak hajszállal, féltávnál már Kopasz állt az élre, 750-nél már teljesen tisztán ő volt az élen, a döntő legfiatalabbja, a 21 éves Varga Ádám pedig már a harmadik helyre jött fel. Kopaszt megszorítani sem tudta a mezőny, Varga pedig a második helyre jött be.

photo_camera Fotó: LUIS ACOSTA/AFP

A döntő után együtt nyilatkoztak az m4-nek. Az ezüstérmes Varga Ádám még ekkor is az eredményjelzőt nézte, és kissé hitetlenkedve, de megnyugodva jegyezte meg: jó, még mindig az én nevem van ott.

Kopasz azt mondta, hogy nagyon erős rajttal indult, egyáltalán nem figyelt a többiekre, csak a saját pályájára koncentrált. Örült annak is, hogy erős hátszél volt a futamon. Elképesztően nagy érzés, hogy olimpiai bajnok vagyok, megtérült a beletette 15 év. Külön megköszönte édesanyjának, aki az edzője. Azt is mondta, hogy örült volna, ha tavaly tartják az olimpiát, mert nagyon jó formában volt. Idén volt egy kis visszaesés, de tudta, hogy az olimpiára időzítik a formát, és a világ legjobb idejével tudott nyerni.

Varga Ádám úgy nylatkozott, hogy a hajrában csak becsukta a szemét és kihajtotta magát, úgy érezte, hogy a többieknek elfogyott az ereje. Bőven aláírta volna előre akár a bronzérmet is. Emlékeztetett arra, hogy a riói olimpián még döntőben sem volt magyar kajakos ezer méteen, most pedig kettős győzelmet arattak.

Kopasz Bálint 1997. 06. 20-án született Szegeden, a Győri Graboplast VSE versenyzője. A riói olimpián 10. helyen végzett ezer méteren, most megnyerte a számot. 2019-ben nyert világbajnokságot, négyszeres Európa-bajnok (K-1 1000 m, 2019, 2021; K-1 500 m, 2021; K-1 5000 m, 2019).