14 és 15 éves, gyermekotthonból megszökött lányokat vittek ki prostituáltnak Bécsbe

bűnügy
2021 augusztus 06., 13:18

Négy és hat év közötti fegyházbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék egy rokoni és baráti társaság négy tagját, amiért 18 év alatti lányokat kényszerítettek prostitúcióra és vittek ki Bécsbe, olvasható a Főügyészség honlapján.

A vádlottak 2017 év tavaszától mintegy négy hónapon át két fiatalkorú, gyermekvédelmi intézetben nevelkedett leányt prostitúciós tevékenységre vettek rá. A 15 éves, gyermekotthonból éppen szökésben lévő egyik lánynak előbb Szabolcs megyében egy főútvonalon kellett „kipróbálnia magát.” Húsvétkor azonban a vádlottak őt egy másik, hozzájuk csatlakozó, mindössze 14 éves lánnyal együtt Bécsbe vitték.

Az osztrák fővárosban a Práter szórakozónegyedben prostituáltként kellett dolgozniuk. Eleinte a sértettek azt hitték, hogy a bevételük felével szabadon rendelkezhetnek, de tévedtek. A vádlottak folyamatos irányítása és felügyelete alatt álló, idegennyelv-ismerettel és helyismerettel egyaránt nem rendelkező, kiszolgáltatott sértetteknek esélye sem volt a tiltakozásra.

Amikor egyikük ellenállással próbálkozott, két vádlott bántalmazta, sőt családjának kiirtásával is megfenyegette.A vádlottak mindössze 2,5 hónap alatt több mint egymillió forintot utaltak haza. A sértettek szexuális szolgáltatásból származó bevételének további részét a saját megélhetésükre fordították.

A bíróság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt 4 és 6 év közötti fegyházbüntetésre ítélte a vádlottakat, és azonos időtartamban közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, illetve vagyonelkobzásról is rendelkezett. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek.