Kövér László a nagy melegben: Annak bizonyosságát is elveszik az embertől, hogy fiú-e vagy lány

augusztus 8., vasárnap 11:59
Kövér László, az Országgyûlés elnöke Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

Székelyszentkirályon mondott beszédet vasárnap Kövér László, a Szentkirály és Szentistván nevű települések Szent Király Szövetségének találkozóján.

A házelnök a tőle megszokott disztópikus víziókkal igyekezett fűteni a közönséget a nyári melegben, és arról beszélt, hogy a rendszerváltoztatás kezdete óta nem tapasztalt módon támadás alatt áll a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás.

„A 21. században immár az alávetésre és kifosztásra kiszemelt embereknek elsődlegesen nem az országát, hanem a tudatát akarják megszállni, a lelkét akarják rabul ejteni”

- mondta Kövér, igaz az MTI tudósítása szerint nem pontosította, hogy kik is azok a bizonyos valakik, akik megszállják a tudatokat, és lelkeket rabolnak.

A technikáról ellenben elárult részleteket:

„Az új harcmodor lényege, hogy az embert elidegenítik természetes közösségeitől, államától, nemzetétől, szülőföldjétől, hitétől, hagyományaitól, végső soron kiforgatják önazonosságából, sőt a végén a szó szoros értelemben önmagából is. Még annak a bizonyosságát is elveszik tőle, hogy fiú-e vagy lány.”