Bebörtönzött sportolóknak gyűjt pénzt Kriszcina Cimanovszkaja

augusztus 9., hétfő 10:43

Elárverezi 2019-ben szerzett európa-bajnoki ezüstérmét Kriszcina Cimanovszkaja, a fehérorosz futó, akit akarata ellenére akartak hazaküldeni az idei olimpiáról. Az összegyűlt pénzt a politikai véleményük miatt bebörtönzött sportolótársai támogatására ajánlotta fel: sokan máig raboskodnak azért, mert tavaly részt vettek az elcsalt választások után kirobbant tüntetéseken. Mostanáig 5200 dollár, vagyis nagyjából másfél millió forint jött össze.

Az éremnek különös jelentősége van Cimanovszkaja számára, hiszen Minszkben, hazai közönség előtt szerezte.

Cimanovszkaja a tokiói reptéren Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP

Cimanovszkaját a fehérorosz olimpiai csapat vezetői váratlanul a tokiói repülőtérre vitték, és arra akarták kényszeríteni, hogy azonnal utazzon haza, pedig még pályára sem lépett. Cimanovszkaja szerint ennek az volt az oka, hogy az Instagramon kritizálni merte a csapat vezetőit, amiért nem tudták, hogy a 4X400 méteres női váltó tervezett résztvevői közül egyesek nem léphetnek pályára, így az utolsó pillanatban őt is benevezték erre a számra, amit életében egyszer sem gyakorolt. A sportoló később azt mondta, világossá tették számára, hogy odahaza büntetés várna rá.

Néhány nap elteltével Bécsen keresztül Varsóba menekült, a lengyel kormány ugyanis humanitárius vízumot biztosított számára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvette két edzője akkreditációját. (Reuters)