Cimanovszkaja: Világossá tették, hogy otthon büntetés várna rám

külföld
2021 augusztus 03., 09:33

Fehéroroszországból világossá tették számára, hogy amint hazatérne, büntetés várna rá, mondta Kriszcina Cimanovszkaja olimpikon az AP-nek, és megerősítette, hogy a héten Tokióból Varsóba utazik, miután Lengyelország biztosította számára a humanitárius vízumot.

Cimanovszkaját a fehérorosz olimpiai csapat vezetői vasárnap váratlanul, akarata ellenére a tokiói repülőtérre vitték. Arra akarták kényszeríteni, hogy azonnal hazautazzon, pedig még pályára sem lépett. Cimanovszkaja szerint ennek az volt az oka, hogy az Instagramon kritizálni merte a csapat vezetőit, amiért nem tudták, hogy a 4X400 méteres női váltó tervezett résztvevői közül egyesek nem léphetnek pályára, így az utolsó pillanatban őt is benevezték erre a számra, amit életében egyszer sem gyakorolt.

A sportoló nem volt hajlandó hazautazni és vállalni a Lukasenka-diktatúra megtorlását, hanem segítséget kért a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB), és közölte, hogy menekült státuszt fog kérni valahol. A cseh és a lengyel diplomácia rövid időn belül jelezte, hogy befogadnák, ezután utazott a tokiói lengyel nagykövetségre.

photo_camera Fotó: YUKI IWAMURA/AFP

Most azt mondta, azért tart az otthoni megtorlástól, mert a vezetők felülről kapták az utasítást, hogy küldjék haza. Számít rá, hogy kiteszik a válogatottból, de szeretné folytatni a karrierjét, hiszen csak 24 éves, és még legalább két olimpián részt venne. „Most viszont csak azzal foglalkozom, hogy biztonságban legyek.” Azt mondta, Európában találkozni akar azokkal, akik támogatják őt, utána fogja eldönteni, mi legyen a következő lépés.

Szeretné, ha a NOB kivizsgálná az ügyet, és feltárná, ki, milyen utasítást adott pontosan. A NOB kedd estig várja a fehérorosz olimpiai bizottság beszámolóját.

Cimanovszkaja férje Ukrajnába menekült a bosszú elől, de a szülei továbbra is otthon vannak, és aggódik értük. Azt mondta, egyáltalán nem tervezte meg a történteket, Tokióban egyszerűen kényszerhelyzetbe került. Visszautasította, hogy a saját ügyét a fehéroroszországi helyzet kontextusában értelmezze, mert nem akar politizálni, csak a karrierje folytatására koncentrál.

Kijevben közben felakasztva találtak egy napokban eltűnt fehérorosz aktivistát, aki a diktatúra elől menekülők beilleszkedését segítette.