Cuomo stábjának vezetője már lemondott, a szexuális zaklatással vádolt kormányzó továbbra is a helyén

2021 augusztus 9., hétfő 8:04

Lemondott a szexuális zaklatással vádolt New York-i kormányzó első embere, Melissa DeRosa, aki az ügyészségi jelentés szerint segített eltussolni az eseteket, sőt megpróbált bosszút állni az egyik áldozaton. Közleményében azt írta, érzelmileg és mentálisan próbára tette az elmúlt két év, de örökké hálás lesz, amiért tehetséges kollégák mellett dolgozhatott.

A New York-i legfőbb ügyész tizenegy nő állítását találta megalapozottnak, ezután Biden elnök is lemondásra szólította fel Cuomót, egyelőre hiába. Ettől még könnyen lehet, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz távozni. A New York-i törvényhozás már az állami idősotthonokban a járványadatokkal történt manipuláció miatt is impeachment-eljárást kezdeményezett ellene, ami most, a zaklatási vádak miatt komoly lendületet kaphat.

Balra DeRosa, középen Cuomo Fotó: SPENCER PLATT/Getty Images via AFP

Közben megszólalt az egyik áldozat, Brittanny Commisso, akinek Cuomo egyszer megfogdosta a mellét, máskor pedig a hátát simogatta fotózás közben. Commisso ezután Albany körzeti seriffhez fordult, mert „amit tett, az bűncselekmény”, és „felelősségre kell vonni”, mondta a CBS-nek. Állítása szerint Cuomo időről időre megölelte vagy megpuszilta, sőt egyszer szájon csókolta.

Cuomo tagadja a vádakat, de elismerte, hogy néhányan kényelmetlenül érezhetik magukat, amiért próbál szeretetteljesen bánni az emberekkel. (Reuters)