Az emberek félelmeire építettek, és évtizedekig hirdették, hogy Isten segítségével megváltoztatható a szexuális orientáció

augusztus 10., kedd 18:26

„Nem sokkal azután, hogy előbújtam, egy meleg férfi egyenesen és nyíltan kimondta, hogy vér tapad a kezemhez, amire csak annyit tudtam reagálni, hogy nem merek a kezemre nézni. Vezetőként arra tanítottak, hogy elismerjem a veszteséget, de magyarázzam ki, ne vegyek róla tudomást. Utálom, hogy ezt tettem. Sokan vagyunk olyanok, akik nem leszünk öngyilkosok, de belülről felemésztjük magunkat, megtagadva azt, akinek Isten teremtett minket. Helytelen volt, amit tettem. Szörnyen helytelen.”

A fentieket Randy Thomas, az Exodus mozgalom egyik volt vezetője mondta 2021-ben, Kristine Stolakis Pray Away/Istennel a vágy ellen című, Netflixen most megjelent dokumentumfilmjében.

Az Exodust 1976-ban alapították. A mozgalom elhitte és elhitette, hogy a keresztény életmóddal, a vallás és a Biblia segítségével fel lehet hagyni az „LMBTQ-életmóddal”, és azok, akik korábban a saját nemükhöz vonzódtak és melegként éltek, a jövőben önmegtartóztatással heteroszexuálisként élhetnek. A mozgalom vezető arcai közt nagy számmal voltak exmelegek, akik maguk is elhitték, hogy élhetnek „meleg gondolatok” nélkül.

Michael Bussee a mozgalom alapítójaként az elsők közt jött rá, hogy amit tesznek, az nincs rendben, ő 1979-ben hagyta ott az Exodust. A magát sokáig szintén exmelegnek tartó Randy Thomas a végéig kitartott, a mozgalom egyik leghíresebb arca, John Paulk pedig annak ellenére volt a mozgalom tagja még évekig, hogy lefotózták őt egy melegbárban, ami miatt nyilvánosan kellett magyarázkodnia. A kilencvenes években Paulk volt az exmeleg-mozgalom fő bizonyítéka arra, hogy a reparatív terápia működőképes. A mozgalom egyfajta karizmatikus vezetőjeként magazinok címlapjain és talkshow-kban szerepelt feleségével együtt, aki hozzá hasonlóan korábban melegként élt. Évekig turnéztak az országban azt bizonygatva, hogy ha valaki „közelebb kerül Istenhez”, az segít neki megszabadulni a „beteg és bűnös vágyaitól”.

„Egy percig sem voltam őszinte életemben. Hazugságot hazugság követett” – mondta Paulk, akit aztán a mozgalomból kirúgtak, felesége pedig elvált tőle. Ma már egy férfival él együtt.

„Az emberek félelmeire építettünk”

A mozgalom tagja és vezető arca lett később Yvette Cantu is, aki előzőleg hat évig élt – ahogy akkoriban ő fogalmazott – „gyakorló leszbikusként”. Az ő segítségével mutatja be a film, milyen hatással volt a mozgalom a politikára és fordítva:

„Minden erőnkkel azon voltunk, hogy minél többet tegyünk Bush elnöksége alatt az LMBTQ-jogok ellehetetlenítéséért, lehetőleg örökre. Az élet idealizált változatát népszerűsítettük, a melegházasság pedig egzisztenciális fenyegetésnek tűnt a szervezetünk tagjai számára kitűzött, idealizált célokra nézve. Látták, hogy a közvélemény szerint egészséges és jó dolog egybekelni azzal, akihez igazán vonzódsz és akit szeretsz. Harcolnunk kellett ezzel az üzenettel.”

Egészen hasonló kommunikációt alkalmaztak, mint a gyerekvédelminek nevezett pedofiltörvényt homofób módosítókkal teletűzdelt törvényt elfogadtató magyar kormány. Összemosták a homoszexualitást a pedofíliával, de még a vérfertőző kapcsolatokkal is, kihagyva egy lényeges részt, a konszenzust: „Oké, most engedélyeznétek két nőnek és két férfinak, de hová fog ez fajulni?”

„Az emberek félelmeire építettünk. Arra, hogy mi az, amivel végképp rájuk ijeszthetnénk, ha bizonytalanok a kérdésben. Mert sokan ingadoztak. Vegyes érzéseik voltak egyik vagy másik oldallal kapcsolatban: »Mit számít, hogyan hat ez majd rám?« »Majd én megmondom, hogyan!«”

– magyarázta Cantu az Exodus akkori működését, ami végül a Prop 8 néven ismert 8. javaslathoz, egy olyan alkotmánymódosításhoz vezetett, ami megtiltotta az azonos neműek házasságát. (2015-ben végül az amerikai legfelső bíróság döntése értelmében az azonos neműek házassága az egész Egyesült Államokban legális lett, azóta az azonos neműek alapvető joga, hogy házasodjanak.)

Cantu elmondása szerint a Prop 8 után súlyos szorongása és folyamatos pánikrohamai voltak, csak később jött rá egy pszichológus segítségével, hogy ezek poszttraumás tünetek voltak: „Lassan a helyükre kerültek a kirakós darabjai. A saját nememhez való vonzódásom is. Sosem múlt el. Azelőtt kizárólag tettek alapján határoztam meg a változást. Aztán belegondoltam, hogy tényleg elmúlt? Nem. Csak változtattam azon, hogy milyen kapcsolatom volt az emberekkel, és kerültem bizonyos dolgokat”.

Halálos és pusztító mozgalom

Az Exodushoz hasonló mozgalmak abból indultak ki, hogy az emberek minden esetben valami gyerekkori trauma vagy abúzus miatt lesznek melegek. Julie Rodgers azonban, aki azután került a szintén melegek szexuális orientációjának megváltoztatásával foglalkozó Living Hope-hoz, hogy 16 évesen comingoutolt az anyjának, nem tapasztalt hasonlót, emiatt Ricky Chelette, a Living Hope vezetője elintézte a dolgot annyival, hogy biztos „nem emlékszik rá”. Rodgersnek elmondása szerint boldog gyerekkora volt, vallásos családban nevelkedett, és szeretett volna megfelelni az elvárásoknak. A Living Hope tagjaként viszont súlyosan depressziós lett, és öngyújtóval felhevített fémdarabokkal égette magát.

„Nem tudtam, mitől vagyok besokallva, miért vagyok szomorú. Mindig is szörnyetegnek éreztem magam. »Mi baj van velem? Nem vagyok normális, hogy megégetem és bántom a saját testem.« Ilyeneket gondoltam, mert nem ismertem fel, hogy az engem körülvevő rendszer és közeg miatt gyűlölöm magam. Mert továbbra is hittem benne, hogy Isten segít romlatlan és tiszta életet élni.”

Azután jött rá, hogy nem tudja tovább csinálni és nem akar része lenni a „mérgező” mozgalomnak – aminek időközben vezető arca lett –, hogy tartottak egy közös beszélgetést olyan fiatalokkal, akik már kiléptek a mozgalomból, és elmondták, hogyan tette tönkre az életüket a keresztény csoport, ami elhitette velük, hogy rosszak, és ha helyesen cselekednek, boldog heteró emberekké válhatnak.

"Ironikus, de azért veszítettem el a lelkem, mert próbáltam helyesen cselekedni. Nem azért mert helytelenül cselekedtem. Elveszett a lelkem, mert helyesen cselekedtem" – mondta egy korabeli felvétel szerint ezen a beszélgetésen az egyik résztvevő, egy másik pedig arról beszélt sírva, hogy nem hajlandó tovább hallgatni, mert „vannak fiatalok, akik megölik magukat, amiért folyamatosan azt sulykolják beléjük, hogy nem elég jók, hogy nem gyönyörűek úgy, ahogy vannak”.

Miután az Exodus akkori vezetője, Randy Thomas látta a beszélgetést, úgy fogalmazott, ráébredt, „hogy az Exodus halálos és pusztító”. „Többé nem tudtuk kimagyarázni, nem tudtuk letagadni. Az Exodus nem hirdethette tovább a változás eszméjét, mert hazugság volt."

Amíg létezik homofóbia, mindig lesznek hasonló szervezetek

Csak az Egyesült Államokban körülbelül 700 ezer ember esett át az Exoduséhoz hasonló konverziós terápia valamilyen formáján az elmúlt évtizedekben. Az Exodus mozgalom 2013-ban megszűnt, miután a vezetők többsége felismerte, hogy amit tettek, azzal valójában ártottak az embereknek, és bár az orvostudomány is veszélyes áltudománynak tartja a konverziós terápiákat – húsz amerikai államban be is tiltották –, azok továbbra is elterjedtek a konzervatív keresztény közösségekben. Egy amerikai felmérés szerint az olyan LMBTQ-fiatalok körében, akik részt vettek konverziós terápián, több mint kétszer gyakrabban fordult elő öngyilkossági kísérlet.

Bármennyire is arra számítottak a megszűnő mozgalom korábbi vezetői, hogy beismerésük után elhalnak ezek a terápiák, nem ez történt. Az Exodus megszűnése után sok vezető úgy döntött, máshol folytatja, több, ma is aktív mozgalom létezik, köztük a filmben is szereplő Freedom March/Szabadság Menete, amit Jeffrey McCall alapított, aki korábban transzneműként élt, most pedig azt hirdeti, hogy Jézus segítségével megváltoztatható a szexuális orientáció. Elmondása szerint csak részleteiben alkalmazzák azokat a sémákat, amiket az Exodus és az ahhoz hasonló mozgalmak alkalmaztak. Szerinte azért mások, mert nem konferenciákat tartanak, hanem az utcán gyűlnek össze. Épp emiatt a Freedom March első ránézésre inkább valami magából kifordult Pride-nak tűnik az ott megjelenő szivárványos logókkal, a sokszínű emberekkel és zenével, miközben olyan üzenetek hangzanak el a színpadról, mint hogy „mi urunk Jézus, te meg tudsz szabadítani minket”, illetve „atyám kérlek, egyesíts minket, akik győzedelmeskedtünk, azt akarjuk, hogy újra te vezesd Amerikát”.

Ezek a mozgalmak pedig továbbra is működni fognak, mert ahogy az Exodus egykori alapítója, Michael Bussee fogalmaz, „amíg létezik homofóbia, mindig lesznek az Exodushoz hasonló szervezetek”, mivel ezeket a mozgalmakat az a hiedelem tartja életben, hogy „melegnek lenni eredendően rendellenes dolog, amin változtatni kell”. A mozgalmak vezetői pedig követik meggyőződésüket, és azt teszik, ami szerintük mindenki javát szolgálja. Csak azt nem ismerik fel, hogy szerintük akkor lesz valaki „egészséges és normális”, ha mássá válik, ha megtagadja önmagát.

(Nagy kép: Pray Away/Netflix)