Önkéntesek mesefigurákkal festették tele a kőszegi gyerekorvosi rendelő helyiségeit, a fideszes polgármester vizsgálatot indított

POLITIKA
2021 augusztus 11., 08:25

Az Összefogás Kőszegért Egyesület nevű civil lokálpatrióta szervezet fb-odaláról tudhatták meg vasárnap a kőszegiek, hogy az ÖKE három önkéntese a hétvége során vidám mesefigurákkal és más illusztrációkkal festette ki a helyi gyerekorvosi rendelő falait.

A fideszes városvezetés első reakciója két nappal később érkezett: Básthy Béla polgármester kedden szintén a Facebookon publikált közleményben jelentette be, hogy kis híján rendőrségi feljelentést tett az ügyben, mivel azt állapították meg, hogy az önkéntesek engedély nélkül, jogosulatlanul mentek be a rendelőbe.

Ő így kommentálta a történteket:

„az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében, ahol az ingatlanért felelős vezetők jóváhagyása és a velük való egyeztetés nélkül végeztek dekorációs munkálatokat."

A feljelentést végül megúszták, de a polgármester által aláírt levél szerint

„A jogsértés kivizsgálása, az esetleges dolgozói mulasztás feltárása érdekében az intézményen belül rendeltem el vizsgálatot"

Mivel a freskók a jelek szerint egyébként mindenkinek tetszettek, a kemény hangú közleményre szinte csak felháborodott online reakciók érkeztek. Talán ezeknek is köszönhető, hogy Básthy polgármester pár órával később a saját FB-oldalán már egy olyan posztban igyekezett magyarázni a fellépését, ami azzal kezdődik, hogy

"1. Szigeti Vanda és társai alkotása szép, joggal tetszik gyereknek, szülőnek egyaránt."

Utána azonban azzal folytatja, hogy

"2. Akkor is szép lenne, ha nem titokban festik fel, hanem akiknek az a dolguk, jelzik ezt a szándékot az intézményvezetőnek, vagy a tulajdonos önkormányzatnak."

Azt egyébként a polgármester sem állítja, hogy az önkéntesek mondjuk betörtek volna a rendelőbe, sőt mindkét fél azt mondja, hogy az ott dolgozókkal való egyeztetés alapján engedték be őket, csakhogy az intézményvezető azt mondja, ő nem tudott az akcióról.

A polgármester kemény fellépését csak részben magyarázza, hogy az ÖKE két képviselője a helyi közgyűlés ellenzéki frakciójában ül. Kőszeget ugyanis nagy fölénnyel, kétharmaddal uralja a Fidesz, a 8 kormánypártival szemben 3 ÖKE-s és egy Mindenki Magyarországa-képviselő ül, a következő önkormányzati választásig pedig 3 év van hátra. Vagyis a festést nehéz lenne valamiféle kampányakciónak beállítani.

(via ugytudjuk.hu)

Kiemelt videóink