A brit miniszterelnök felesége arra biztat minden terhes nőt, hogy oltassa be magát

járvány
2021 augusztus 14., 17:01
A brit és az amerikai elnöki pár
photo_camera A brit és az amerikai elnöki pár Fotó: POOL FOR YOMIURI/The Yomiuri Shimbun via AFP

Boris Johnson miniszterelnök első gyereke tavaly született, Carrie Johnson pedig nemrég bejelentette, hogy miután év elején volt egy vetélése, ma már újabb gyereket várnak.

Miután megkapta második oltását, ami után állítása szerint remekül érezte magát, egy friss Instagram-posztban arra kért minden várandós anyát, hogy ők is oltassák be magukat, amint csak lehet.

Személyes tapasztataira utalva azt emelte ki, hogy ez nem jelent megnövekedett kockázatot a vetélések tekintetében. Felidézte azt is, hogy a szülésnők kollégiumának hivatalos álláspontja szerint azok a várandós anyák, akik elkapják a betegséget, nagyobb kockázatnak vannak kitéve az átlagosnál, úgyhogy „az oltás tényleg a legjobb útja annak, hogy biztonságban tudhasd magadat és a babádat”.

A magyarnál sokkal részletesebb brit adatok szerint 171 terhes nő került kórházba covidos tünetekkel - 98 százalékuk nem kapott oltást. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.