Míg az USA-ban a járvány kezdete óta megemelkedett a drogtúladagolások száma a tizenévesek körében, itthon csökkent a szerhasználat

drog
2021 augusztus 22., 17:03
comments 2

Az elmúlt egy évben látványosan megemelkedett a fiatalokat érintő és azon belül is a drogtúladagolás miatti segélyhívások száma az Egyesült Államokban. A fiatalok ebben az esetben a tizenéves korosztályt jelenti, 13-17 éves gyerekek haltak meg opioid-túladagolásban. Miután a világjárvány miatt a legtöbb helyen bezártak az iskolák és minden olyan hely, ahol emberekkel lehetett volna találkozni, Amerikában 43 százalékkal emelkedett a húsz évnél fiatalabb korosztályt érintő, kábítószerrel kapcsolatos segélyhívások száma. A járvány előtti három évben százezer hívásra 25 ilyen jutott, 2020-ban azonban ez 37-re emelkedett a Reuters erről szóló cikke szerint.

A National Emergency Medical Services Information System (NEMESIS) 47 állam összesen 27,3 millió segélyhívását vette végig a múlt évből, ezek közül 10 166 volt tizenéves fiatalokat érintő, kábítószerrel kapcsolatos hívás. A több mint tízezer segélyhívás több mint 80 százaléka olyan esetben történt, amikor valaki opioidokat, vagyis leginkább fentanilt vagy heroint használt. 2019-hez képest 2020-ra pedig 34 százalékkal nőtt azon hívások száma, amikor azért telefonáltak, mert sürgősen naloxonra, vagyis az opioid-túladagolást visszafordító gyógyszerre volt szükség.

Brandon Marshall, a Brown Egyetem epidemiológusa szerint a járványügyi korlátozások és a lezárások egyértelműen súlyosbították a drogfogyasztás kockázati tényezőit, miután a fiatalok most egyedül nyúltak szerekhez, míg korábban társaságban és így kvázi biztonságban tették azt, amikor a barátok segíthettek túladagolás esetén. Vagyis nem feltétlenül az a helyzet, hogy többen kezdtek drogozni a bezártság és az izoláció miatt.

Marshall szerint aggodalomra adhat okot, hogy a drogfogyasztási szokások így megváltoztak az elmúlt másfél év alatt, mert „ahogy az emberek serdülőkorban drogot használnak, az alakítja a felnőttkori drogfogyasztási szokásaikat is”, vagyis ha „most hozzászoknak ahhoz, hogy elszigetelten és nem társaságban használják, az normaként rögzülhet, ami később, felnőttkorban is veszélyeztetheti őket”.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) júliusban közzétett adatai szerint 2020-ban megközelítőleg 93 ezer ember halt meg az Egyesült Államokban drogtúladagolás miatt, ami az előző évhez képest 30 százalékos növekedés. Arról egyelőre nincs pontos adat, hogy országos szinten ezek közül pontosan mennyi volt fiatal, de a Reutersnek sikerült több amerikai város adatait megszereznie, amik azt mutatják, hogy jelentősen nőtt a drogtúladagolásban elhunyt fiatalok száma 2020-ban.

  • Los Angelesben 37 drogtúladagolásos eset volt a tizenhét éves vagy annál fiatalabb korosztályban, míg a korábbi években 10-15 ilyen halálesetet regisztráltak.
  • Denverben 10 esetet regisztráltak, míg 2018-ban és 2019-ben mindössze hármat-hármat.
  • San Franciscóban pedig minden korábbinál magasabbak a számok, egy Reutersnek nyilatkozó mentőorvos szerint a legtöbb segélyhívás „utcai laborokban előállított fentanil” miatt történik, aminek olyan erős a hatása, hogy annak visszafordításához háromszor annyi naloxon szükséges, mint a heroin esetében, ami „már egy elefántot is felébresztene”. Elmondása szerint volt olyan műszakja, amikor őt és kollégáit nyolc túladagolásos esethez riasztották.

Összeomlott minden, ami addig megszokott volt

A 16 éves Sequoyah Klingele-re barátja talált rá, miután sokáig nem válaszolt az üzenetekre. Órák óta halott lehetett, miután véletlenül túladagolta a metadont. Az anyja drogfüggő volt, és gyerekkorában otthagyta a gyereket az apjával. Sequoyah a kaliforniai Half Moon Bayben élt apjával, a jéghoki volt az élete, még általános iskolásként kezdett játszani, csapata 2019-ben az állami bajnokságot is megnyerte. Aztán beütött a covid. Az apja egész nap dolgozott, a srác a szobájában ült, a gépe keresési előzményei szerint többször keresett rá a google-ben arra, hogy mik a depresszió tünetei, későbbi keresései pedig sokszor már drogtémájúak voltak, rákeresett többek között a metadonra, és hogy meddig tart a hatása.

A 16 éves Sequoyah-hoz hasonlóan rengeteg olyan fiatal van, aki a járvány kezdete óta depressziós lett, akár amiatt, mert szülei elveszítették munkájukat, akár azért, mert összeomlott minden, addig megszokott dolog körülötte, ami meghatározta a mindennapjait, kezdve az iskolák bezárásával. Egy floridai mentálhigiénés és drogproblémákon segítő szolgálat vezetője, Tracey Weeden szerint 2020-ban az előző évhez képest 85 százalékkal több fiatal jelentkezett a programjaikra, sokszor azokban az esetekben is, amikor nem a gyereknek, hanem a szülőnek akadtak szerhasználati problémái.

Willough Jenkins, egy San Diego-i gyerekkórházban dolgozó pszichiáter is arról számolt be, hogy miután 2020-ban sokkal több gyerek ült otthon egyedül, sokkal több fiatal is került hozzájuk drogproblémákkal, közülük pedig sokan azt mondták, a drogokat már online rendelik meg.

A járvány alatt pedig nőtt azon esetek száma is, amikor egészen kicsi gyerekek kerültek kórházba drogtúladagolással. Márciusban egy kétéves gyerek életéért kellett napokon át küzdenie az orvosoknak, miután otthon megtalálta a szülei eldugott fentanil-készletét. A járvány első négy hónapjában a korábbiakhoz képest 21 százalékkal nőt azon esetek száma, amikor öt év alattiak kerültek kórházba drogfogyasztás (fentanil, fű, metamfetamin) miatt, ezt egyértelműen a covid miatti korlátozásoknak tulajdonítják.

A 13 éves Luca anyja észrevette, hogy fia a lezárások óta egyre depressziósabb, de azt csak később tudták meg, hogy a gyerek online kezdett füvet vásárolni, egy gyökérkezelés után pedig, miután a fájdalomra panaszkodott Snapchaten a dílerének, az egy percocet nevű fájdalomcsillapítót ajánlott. Luca a szobájában halt meg 2020 augusztusában, holttestére az apja talált rá, miután a fiú túladagolta magát a fájdalomcsillapító helyett kapott fentanillal. A nyomozók később kiderítették, hogy Lucának a drogot a 19 éves Ryan Harrison adta el, aki a közösségi médián árult gyógyszereket, sok esetben kiskorúaknak. Harrisont 2021 júliusában tartóztatták le a 13 éves Luca halála miatt. Harrison ártatlannak vallotta magát.

Itthon inkább csökkent a szerhasználat

A koronavírus-járvány Európában is stresszt és bizonytalanságot okozott a gyerekek közt. Az Európai Bizottság által készített felmérés szerint ötből egy gyerek mondta azt, hogy „boldogtalan és szorong a jövő miatt”, és tízből majdnem egy gyereknél akadtak mentális problémákra utaló tünetek, például depresszió és szorongás. A felmérés szerint utóbbi nagyobb arányban érintette a lányokat a fiúkkal szemben, ahogy az idősebb gyerekek is több problémáról számoltak be, mint a fiatalabbak.

Arról, hogy a járvány alatt emelkedett-e itthon a szerhasználat vagy a túladagolások száma, Zacher Gábor toxikológus, mentőorvost kérdeztem, aki szerint a lezárások alatt inkább csökkent a szám, főként a bulik hiánya miatt.

„Egy aktív szerhasználó szempontjából az, hogy járványhelyzet van vagy nem, az tökmindegy. Itthon körülbelül 20 ezer szerhasználó van, abból 12 ezer marihuánafüggő, és 1500-1700-ra tesszük az úgynevezett problémás droghasználók számát. Ők az intravénás szerhasználók, közöttük nem emelkedett meg a halálozás. Az alkalmi szerhasználók száma pedig csökkent, mert nem voltak bulik, a kábítószerek ára pedig felment, nehezebb volt hozzáférni. A klasszikus, nagy fesztiválok is elmaradtak, amik kábítószerhez kötődhetnek, úgyhogy a bezárásokhoz képest nem emelkedett a szerhasználat vagy a túladagolások száma” – mondta Zacher, aki szerint a kérdés inkább az, hogy mennyire emelkednek majd a számok, ha vége a járványnak.

Az ópiátok használata Magyarországra nem jellemző, szemben Amerikával, ahol az ilyen típusú szerek, például a fentanil túladagolása megemelkedett az utóbbi időben.

„Az intravénás szerek szempontjából, ha megnézzük az elmúlt egy-két-három évet, nálunk az úgynevezett katinon-származékok dominálnak, ezek a stimulánsok, amfetamin-analógok, a kristály, a penta, a zene. Klasszikus ópiátossal vagy heroinistával nem is tudom, mikor találkoztam utoljára. A fentanil vagy az újabb, szintetikus fentanil-származékok pedig nem jutottak el Magyarországra.”

(Nagy kép: Eldobozz maszk és fecskendő Berlinben 2021 áprilisában - Fotó: DAVID GANNON / AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.