Orbán szerint kopogtat a negyedik hullám, de nem lesz kötelező maszkviselés

augusztus 22., vasárnap 6:13
14

Exkluzív interjút adott szombaton a Kossuth rádiónak Orbán Viktor, amit ma adtak le.

Nagy Katalin első kérdése az volt, hogy hány kilós volt az ország kenyere, amiről augusztus 20-án posztolt a miniszterelnök, akit váratlanul ért a kérdés, nem tudta megmondani.

Az augusztus 20-i ünnepség megosztó eleme volt a felvonulás, több ellenzéki politikus giccsesnek ítélte, Orbán viszont a tűzijátékot dicsérte, mert „bazári látványosságból felemelő, nemzeti büszkeségre okot adó művészeti látványosságot” generáltak.

A negyedik hullámról azt mondta, hogy már kopogtat az ajtón, de a legerőteljesebben nem a mi ajtónkon, hanem a környező országokén és nyugat-európaikén, de ide is el fog érkezni. Orbán szerint a kormány egész nyáron dolgozott, megszervezte az iskolai oltást és a harmadik oltás felvételét.

Ő két Sinopharmot kapott, de nem vette fel a harmadik oltást. Mint mondta, „nem is vagyok talán még annyira idős, hogy aggódnom kellene, de az idősebbek talán jól teszik, ha jelentkeznek a harmadik oltásra”.Elmondta, hogy 500 emberből 1 ember fertőződik meg a beoltotottak közül, ezért érdemes bízni a vakcinákban.

„Aki nem oltotta be magát, azt a negyedik hullám meg fogja találni” - mondta.

Nagy Katalin megkérdezte, hogy mikor várhatók újra szigorítások, például maszkviselés.

Mire Orbán Viktor azt válaszolta, hogy épp a kötelező maszkviselést akarják elkerülni, mert az nem segít, csak az oltás.Ezért indít újabb oltás melletti kampányt a kormányt, de már az is jó lenne, ha mindenki legalább 1 embert meg tudna győzni az ismerősei közül, hogy oltassa be magát. Megismételte a 2002-es híres mondását, a mindenki hozzon legalább még egy embert, de oltásra áthangolva azt.

A gazdasági növekedéssel kapcsolatban annyit mondott, hogy a rendszerváltás óta nem dolgozott annyi magyar, mint most, és bízik benne, hogy az éves 5 százalékos GDP növekedést elérik, amihez a kormány a családok adó-visszatérítését kötötte. Ezen túl beszélt a 25 év alattiak SZJA-mentességéről, a 13. havi nyugdíjról és a nyugdíjprémiumról is.

A koronavírussal sújtott ágazatokról Orbán azt mondta, hogy 2 év alatt vissza fogják keresni a turizmusban dolgozók azt, amit elvesztettek a járvány alatt, de kérte őket, hogy ne szálljanak el az árak. Megjegyezte, hogy „Budapest, kehes, krákog, egyelőre nem találja a régi ritmusát”, de erről nem a magyar emberek tehetnek, a főváros turizmusa ugyanis a külföldire épül, de főleg az angolszászok és az oroszok egyelőre nem jönnek. Orbán azt tanácsolta, hogy a budapesti vendéglátók próbáljanak építeni a belföldi turizmusra is, használják ki a hazafias érzelmeket. Ő is minden nap talál valamilyen meglepetést a budapesti utcákon.

Orbán arról is beszélt, hogy vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is vannak kinn, akik intézik a kimenekítésüket.

Elmondta azt is, hogy hoznak haza afgánokat is, akik együttműködtek eddig Magyarországgal, és ezért veszélyben vannak. Családokat említett, de mint mondta, van egy zárt lista, „csak őket akarjuk elhozni, másokat nem”.

Orbán az interjú végén bírálta az Egyesült Államokat, amiért kivonultak Afganisztánból, szerinte ez is mutatja, hogy „az észt nem az ország mérete határozza meg.” Szerinte Amerika demokráciaexportot akart nem csak Afganisztánban, hanem Magyarországon is a menekültkérdésben.

Orbán előrevetítette az afgánok tömeges migrációját. Azt mondta, hogy ha az osztrákok és a németek 2015-höz hasonlóan be akarják fogadni majd a menekülteket, bár ő ezt nem tanácsolja, kialakítanak majd egy korridort, ahol átengednek pár százezer afgánt.

Innen könnyen áteveztek Brüsszelre, akikkel Orbán szerint három kérdésben kell megvívni: migráció, genderideológia, környezeti károk viselése.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt