Ausztriában heti három koronavírus-teszttel lehet csak iskolába menni

járvány
2021 augusztus 26., 04:17
comments 3

A tanárokat és diákokat hetente háromszor fogják kötelezően tesztelni koronavírusra Ausztriában az új tanév első három hetében, akkor is, ha be vannak oltva. Az iskolákban már tavaly bevezették az antigén gyorsteszteket, most azonban a kötelező heti három szűrővizsgálatból az egyiket PCR-teszttel fogják elvégezni.

photo_camera Diákok egy bécsi iskola előtt 2020 decemberében Fotó: ASKIN KIYAGAN/Anadolu Agency via AFP

Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszter szerint a háromhetes kezdeti fázist követően a járványügyi intézkedéseket a regionális fertőzöttségi mutatókhoz fogják igazítani. Azt mondta, a szűrővizsgálatok addig fognak önkéntes alapon működni, amíg egy hét alatt a százezer főre jutó fertőzöttek száma száz alatt marad. Ha a százezer főre jutó fertőzöttségi mutató 100 és 199 lesz, akkor kötelező lesz a kültéri maszkviselés, és heti három teszt azok számára, akiket nem oltottak be. Ennél magasabb értékek esetén a felsősöknek a tantermekben is maszkot kell majd viselni.

A fertőzöttségi arány jelenleg meghaladja a százezer főre jutó száz esetet Ausztria kilenc tartományából négyben. Az iskolák Ausztria keleti felén szeptember 6-án nyitnak, az ország többi részében egy héttel később. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.