Szivárgott az elektrolit a Samsung gödi akkumulátorgyárában

katasztrófa
2021 augusztus 28., 13:39

Göd polgármestere, Balogh Csaba pénteken közölte, hogy szivárgott az elektrolit a Samsung SDI telephelyén. Erről azonban nem tájékoztatták a polgármestert, hanem egy pletyka nyomán ő érdeklődött a gyárnál, ahol megerősítették a szivárgásról szóló híreket. Egyben megígérték neki, hogy ezután folyamatosan tájékoztatni fogják. Balogh információi szerint a szivárgás kismértékű volt, és a telephelyen belül kezelték.

link Forrás

A polgármester nem sokkal később már arról írt, hogy sikerült elhárítani a problémát. A gondot az okozta, hogy egy új tartályt próbáltak beüzemelni, ami nem zárt rendesen.

Az ellenzéki vezetésű önkormányzattól a kormány a tavaly tavaszi veszélyhelyzet idején egy rendelettel, egyeztetés nélkül elvette a Samsung gyár területét, különleges gazdasági övezetnek minősítette, és a fideszes vezetésű megyei önkormányzatnak adta, ami azt jelenti, hogy azóta ez a testület oszthatja el az onnan származó adóbevételeket is.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.