Ekler Luca világcsúccsal lett aranyérmes távolugrásban a tokiói paralimpián

sport
2021 augusztus 31., 11:31
comments 5

Saját világcsúcsát kétszer is megjavítva nyert aranyérmet Ekler Luca kedden távolugrásban a tokiói paralimpián.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának azután, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban. Már elsőre megjavította saját, 5,51-es világcsúcsát, 5,60 métert ugrott, ezzel nagy fölénnyel vezetett. Második kísérlete érvénytelen volt, harmadikra ismét javított a rekordon, 5,63-at ért el, majd két rontott kísérlet, illetve egy félig kivitelezett, 4,00 méterrel beírt ugrás következett.

A TFSE 22 éves atlétája a kategóriája világrekordját 5,51 méterrel tartotta, ennek beállításával nyerte az idei Európa-bajnokságot a lengyelországi Bydgoszczban. Az egyéni csúcsa egyébként 5,87 méter, amit azonban az épek között ért el tavaly nyáron, így az nem számít bele a paraversenyek hivatalos eredményei közé.

Ekler 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.