Világszerte kevesebb a szervátültetés a járvány miatt

járvány
2021 augusztus 31., 08:17

Brit és nemzetközi tanulmányok szerint a világjárvány miatt jelentősen csökkent a szervátültetések száma 2019 és 2020 között, mivel a kórházak sok esetben kénytelenek voltak elhalasztani akár az életmentő szervátültetéseket is, miután szükség volt az intenzív ágyakra.

photo_camera Szervátültetést végző orvosok egy török kórházban 2021 áprilisában Fotó: MUSTAFA CIFTCI/Anadolu Agency via AFP

Egy júliusi jelentés szerint 2020-ban és 2021-ben a szervátültetések száma a korábbi szint 80 százalékára csökkent: az Egyesült Királyságban 3 391 szervátültetést hajtottak végre az előző évi 4 761 esettel szemben. Az adatok szerint 487 szervátültetésre váró ember halt meg, míg 2019-20-ban ez a szám 372 volt. Jelenleg körülbelül 7000 ember vár szervátültetésre az Egyesült Királyságban, ahol utoljára 2012-13-ban voltak ilyen számok.

De nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem Európa-szerte is csökkent a szervátültetések száma: a tanulmány szerint a vizsgált 22 országban 31 százalékkal kevesebb transzplantációs műtétet hajtottak végre a korábbiakhoz képest.

A járvány hatása teljesen eltérő volt országonként, mert míg Kanadában 9,86 százalékkal csökkent a szervátültetések száma, addig például Japánban 66,71 százalékos visszaesés volt, és mindössze 1 413 ilyen műtétet hajtottak végre.

Látványos csökkenést figyeltek meg az élő donoros átültetések esetében is, de a csökkenés legnagyobb mértékben a vesetranszplantációkat érintette, a szakértők szerint azért, mert „ez a műtét nem azonnali életmentő jellegű”, vagyis a beavatkozásokat el lehet halasztani. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.