Három rendőr és két mentős ellen emeltek vádat Colorado államban egy fekete férfi halála miatt

külföld
2021 szeptember 01., 18:33
comments 4

Vádat emeltek három coloradói rendőr és két mentős ellen egy fekete férfi, Elijah McClain 2019-es halála miatt. A 23 éves McClain azután halt meg, hogy letartóztatták, és nyugtatót adtak be neki.

McClain Dever Aurora nevű városrészében sétált hazafelé a boltból, de kihívták rá a rendőröket, mondván, gyanúsan viselkedik. Azt a rendőrség is megerősítette, hogy semmilyen bűncselekménnyel nem gyanúsították. A kiérkező rendőrök fojtófogást alkalmaztak a férfin, majd a mentősök erős nyugtatót, ketamint adtak be neki, ennek következtében pedig a férfi szívrohamot kapott. Napokkal később halt meg a kórházban.

A feketék halálával végződő rendőrségi eljárások az utóbbi években kiemelt figyelmet kaptak az Egyesült Államokban. Miután George Floyd 2020 májusában egy rendőri intézkedés közben a nyakára térdelő rendőr súlya alatt megfulladt, országszerte tüntetések kezdődtek a rendőri erőszak ellen.

Elijah McClain apja újságíróknak azt mondta, bár semmi nem hozza már vissza a fiát, örül, hogy a gyilkosait végre felelősségre vonják. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.