Texasban mostantól törvény tiltja a terhesség hatodik hetétől az abortuszt

jog
2021 szeptember 02., 04:30
comments 6

Vagyis amikor már először kimutatható a magzati szívverés. A jogszabály azután lépett hatályba, hogy az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság nem lépett fel a művi terhességmegszakítást tiltó texasi törvény ellen. Az abortuszjogi szervezetek szerint az államban elvégzett abortuszok 85-90 százaléka a terhesség hatodik hete után történik, vagyis a törvény nagy valószínűséggel sok klinikát kényszerítene bezárásra.

photo_camera Több ezren tüntettek a törvény ellen májusban Austinban Fotó: SERGIO FLORES/Getty Images via AFP

Az abortuszklinikákat működtető nonprofit Planned Parenthood más egészségügyi szolgáltatókkal és orvosokkal együtt júliusban Austin város szövetségi bíróságán megtámadta a törvényt, és azt állították, hogy az megsérti az abortuszhoz fűződő alkotmányos jogot.

Ilyen szigorú tiltást egyetlen amerikai államban sem engedélyeztek azóta, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság közel ötven évvel ezelőtt meghozta a precedensnek számító Roe/Wade döntést. 1973. január 22-én a legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy az alkotmány 14. kiegészítése alapján, a magánélethez való jogra hivatkozva az abortusz tiltását az első trimeszterben alkotmányellenesnek nyilvánítja. Innentől fogva egyik állam sem tagadhatta meg törvényeiben a nőktől a terhesség első három hónapjában a legális, biztonságos abortuszt.

Az új texasi abortusztörvény ellen felszólalt Joe Biden amerikai elnök is, aki szerdai közleményében azt írta, a jogszabály „nyilvánvalóan sérti a Roe kontra Wade-ügyben hozott alkotmányos jogot”, valamint jelentősen rontja a nők egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését. "A kormányom mélyen elkötelezett a Roe kontra Wade-ügyben közel öt évtizeddel ezelőtt megállapított alkotmányos jog mellett, és meg fogja védeni azt.” Az elnök kifejezetten bírálta a törvény azon rendelkezését, ami lehetővé teszi a magánszemélyeknek, hogy pert indítsanak a terhességmegszakítást végzők ellen.

Mert a május 19-én Greg Abbott republikánus kormányzó által aláírt törvény felhatalmazást ad a magánszemélyeknek, hogy polgári pert indítsanak bárki ellen, aki megsérti a törvényt, és „segíti vagy támogatja” az abortuszt a terhesség hatodik hete után.

Május elején a szintén Texas állambeli Lubbock városában népszavazáson döntöttek az abortusz teljes betiltásáról. 2019 júniusában a texasi Waskom volt az első város, ahol betiltották az abortuszt, majd Waskom elnevezte magát „A meg nem született gyermekek menedékvárosának”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.