A szegedi bíróság szerint Márki-Zay Péter rágalmazta Lázár Jánost

szeptember 3., péntek 14:26
8

Jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, mert a becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár Jánosról - írja az MTI. A bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust.

Lázár János magánvádlóként azért kezdeményezett eljárást Márki-Zay Péterrel szemben, mert a polgármester 2018 decemberében két építőipari cég, a Szeviép és a K-Art ügyében korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta őt összefüggésbe. Lázár János a bíróság előtt úgy fogalmazott, természetesnek tartja, hogy a polgármester kritikával illeti politikai tevékenységét, de ennek vannak határai, nem vádolhatja őt bűncselekmény elkövetésével.

A Hódmezővásárhelyt korábban polgármesterként irányító Lázár János elmondta, ppp-konstrukcióban a K-Art Építészstúdió Kft. építette a helyi Balogh Imsi Sportcsarnokot, és a kiírt közbeszerzésen emellett vállalta a létesítmény 15 éves üzemeltetését. A 2008-as átadást követően gazdasági jellegű vita alakult ki az önkormányzat és a cégcsoport között a vállalkozás által kiállított számlák tartalma miatt, majd az önkormányzat 2011. szeptember 1-jével mondta föl a beruházó céggel a sportcsarnok üzemeltetésére kötött szolgáltatási szerződést. A cégcsoport gazdálkodása a vita miatt ellehetetlenült, a K-Art Építészstúdió Kft.-t később fölvásárolták, majd több évvel később végelszámolással megszűnt, a cégcsoport két másik vállalkozását 2013-ban felszámolták.

Márki-Zay azt állította, hogy a sportcsarnokot kivitelező cég Lázár János miatt ment csődbe. A törvényszék viszont azt állapította meg, hogy ez az állítás valótlan, mert a céget a tulajdonosai értékesítették, és csak 2019-ben szűnt meg végelszámolással. A bíróság a polgármester Szeviéppel kapcsolatos kijelentését Lázár Jánossal szemben megfogalmazott éles kritikaként értékelte.

Márki-Zay Péter 2019-ben. Fotó: Halász Júlia

A tárgyaláson Bakos Éva tanácsvezető bíró iratokat ismertetve közölte, Márki-Zayt a Szegedi Törvényszék korábban már két másik ügyben is jogerősen elmarasztalta nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, és akkor 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. A bíró az indoklás során kifejtette, hogy az ügyben a személyiségi jog sérelme állt szemben a véleménynyilvánítás szabadságával.

A törvényszék a döntésével enyhített az első fokon kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetést. Az ítélet kihirdetését követően

Márki-Zay Péter újságíróknak "vérlázító koncepciós eljárásnak" minősítette az ügyben a Szegedi Járásbíróság által hozott elsőfokú ítéletet. Úgy fogalmazott, bár a törvényszék a védelem több indítványának helyt adott, és módosította a tényállást is, "végrehajtotta azt a politikai igényt", hogy őt bűnösnek mondják ki. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt