Szlovéniában szigorítanak, de az új fertőzöttek helyett az intenzíven kezeltek számára figyelnek majd leginkább

járvány
2021 szeptember 04., 17:38
comments 1

Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjeszti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást - jelentette be szombaton Janez Poklukar egészségügyi miniszter. Az MTI tudósítása szerint Poklukar közölte: minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép más személyekkel, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.

Ilyen az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a kiskereskedelem, a különböző szolgáltatások, a kulturális és vallási tevékenyégek, de a sport is - tette hozzá. Kivételt képez a sürgősségi ellátás, a béke és a közrend fenntartása, valamint a katasztrófavédelem.

Szlovéniában újra kötelező lesz a maszk viselése is nyílt térben, amennyiben nem tartható be a másfél méter távolság.

Az új intézkedések bevezetését a járvány gyorsuló terjedésével magyarázta a kabinet.

A jövő héten fogadják el azt a rendeletet is, amelyben az intenzív osztályon kezelt betegek számának alakulásától teszi függővé az új korlátozások bevezetését. Ez új szempont. Eddig az új fertőzöttek számára figyeltek. A deltavírus megjelenésével a fertőzöttek száma szinte mindenhol megugrik. Az oltás ugyanakkor nagy százalékban megvéd a súlyosabb tünetektől. De Szlovéniában még elég alacsony az oltottak száma: a valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 001 742-en kaptak védőoltást, közülük 915 637-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 47, illetve 43 százaléka.

Szombatra 710 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon két beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 189-en vannak kórházban, 44-en intenzív osztályon.

Pénteken Szlovéniában oltásellenes tüntetők behatoltak a szlovén közszolgálati televízió (RTV) épületébe, majd sikerült bejutniuk a híradó stúdiójába is.

link Forrás

Az MTI tudósítása szerint a szlovén közszolgálati televízió épülete előtt, Ljubljana központjában már hónapok óta tüntet egy kisebb, populista csoport a kormány járványügyi intézkedései és az oltások ellen. Magukat öntudatos szlovén állampolgárnak nevezik, és korábban a parlement elé is szerveztek demonstrációkat.

Egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött tüntetőnek pénteken késő este sikerült bejutnia az RTV épületébe, majd elfoglalták a híradó stúdióját, ahol éppen nem volt adás. A helyszínre később a rendőrség is megérkezett, hogy eltávolítsa a rendbontókat, mivel azok a biztonsági őrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak távozni.

A szlovén RTV vezetése élesen elítélte a történteket, "megengedhetetlen támadásnak minősítette a média, az újságírás és a demokrácia ellen".

Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton Twitter-bejegyzésében szintén elítélte a köztévébe behatoló oltásellenes tüntetőket.

"Az RTV épületébe vagy bármely más középületbe való behatolásnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, sőt, éppen e szabadság feletti erőszakot jelenti" - írta Jansa.

Úgy vélte: minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy egyforma feltételek mellett, mindig és mindenkor elítéljék és megbüntessék azokat, akik önkényesen és erőszakosan közterületet sajátítanak ki.

Ales Hojs belügyminiszter pedig Twitter-oldalán bejelentette, hogy az ilyen esetek miatt szigorítani kell a bűntetőtörvénykönyv közrend- és köznyugalom megzavarásáról szóló cikkelyét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.