Korrupció miatt emeltek vádat a NAV korábbi osztályvezetője ellen

bűnügy
2021 szeptember 07., 13:58
comments 2

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A vádlottak egyike az APEH-nél adóellenőrként, később a NAV-nál különböző beosztásokban – 2018-ig egy regionális bűnügyi igazgatóságon osztályvezetőként – közszolgálati jogviszonyban állt, míg vádlott-társai cégek ügyvezetői voltak.

Az egyik vádlott cége könyvelési és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozott, széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkezett vállalkozói körökben.

Ők ketten egy harmadik társukkal 2017 környékén megállapodtak, hogy a könyvelési szolgáltatást nyújtó céggel kapcsolatban álló vállalkozóknak pénzért felajánlják,

hogy a NAV-nál indult és őket érintő eljárásokról adatokat szolgáltatnak, és szükség esetén azokat számukra kedvezően befolyásolják.A megállapodásról később egy újabb személy is tudomást szerzett, aki szintén vállalta – további, az eljárás során ismeretlenül maradt vállalkozóknak – a korrupciós kapcsolatrendszerben a közvetítői tevékenységet.

A vádlottak - akik közül többen beismerő vallomást tettek - valamennyien szabadlábon védekeznek. A korábbi osztályvezetőnek már nem áll fenn a hivatali jogviszonya.

A nyomozó főügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság öt vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítéljen, továbbá rendeljen el vagyonelkobzást (többnyire milliós nagyságrendben) azon terheltek esetében, akik a bűncselekmények elkövetése folytán gazdagodtak.

A nyomozó főügyészség az ügyben tartott kutatások során - az okiratokon, adathordozókon, készpénzen kívül - engedély nélkül tartott lőfegyvert, lőszereket és egy hangtompítót is lefoglalt, amely bűncselekmény elkövetése miatt az egyik vádlottat időközben felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték. (Ügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.