A Sesztáknál talált biztonsági páncélszekrényt jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák.
A volt nemzeti fejlesztési miniszter bizalmasát vitték be, aki pénzfutárként működött közre korrupciós pénzek átvételében és szállításában.
A volt fideszes képviselő társaival településfejlesztési pályázatoknál választották ki, hogy kik nyerjenek, aztán azt is, hogy kik végezzék el a munkát. Mindezt kenőpénzért.
A legutóbbi vagyonnyilatkozatában közölt ingatlanok, állampapírok, részvények és megtakarítások összege se tett volna ki 9 milliárdot.
Reális veszélynek látta a nyomozási bíró, hogy a volt miniszter további, eddig még fel nem derített vagyon elrejtésére törekedne, ha kiengednék. Kisvárdaiak, ásóra, csákányra fel!
A 2014-2018 közötti Orbán-kormány fejlesztési minisztere január 30-ig rács mögött marad.
A kiküldése előtt arról is beszélt, nem érti, hogyan lehet ő az I. rendű vádlott az összesen 25 milliárd forint EU-s és hazai pályázati támogatást érintő kenőpénzes büntetőper tárgyalásán.
A volt állami cégvezér, Barta-Eke Gyula vallomást sem tett a bírósági tárgyaláson, de Karsai Tamás volt helyettes államtitkár vallomása is csak annyira terjedt ki, hogy az ügyvédje kérdésére kijelentette: nem követett el bűncselekményt. Az I. rendű vádlott ismét szóváltásba került a bíróval, de most nem vezettették ki.
Amiről ismét kivezettették a fővádlottat. Az egyik vádlott arról beszélt, volt, hogy hibát kellett keresni, de volt, amikor a szabálytalan pályázatokat is el kellett fogadni, „amikor el kellett számolni az EU felé”.
Az NVVH azt írja: folytatják a megkezdett munkát, további nyomozati cselekmények várhatók. A védelem vitatta az őrizetbe vétel és az eljárás jogszerűségét.
Az irodában tíz ügyész vizsgálja majd az uniós pénzekkel kapcsolatos csalásokat és korrupciót.
Ellenszavazat nélkül, 139 igennel. A volt fejlesztési minisztert a Volánbusz korrupciós botrányában gyanúsíthatják meg. Hétfőn már nem jelent meg a parlamentben.
Orbán Áron vízumbizniszét és a Szuverenitásvédelmi Hivatal propagandaköltéseit is az elsők között fogja vizsgálni a hivatal.
Négy tárgyaláson beszélhetett volna, előbb kivezettették, majd elhalasztotta a vallomástételt, majd szóváltásba keveredett a bíróval. Most csak kérdésekre válaszolhatott volna, de ő másról is akart beszélni.
„Súlyos ténybeli tévedések”, spárgával összekötött iratcsomag, lábbal tiport emberi jogok – a részletes vallomástétel ismét elmaradt, de figyelemreméltó fejleményekben a mai tárgyaláson sem volt hiány a perben, ami már 79 vádlott ellen folyik.