Kövér László: Sátáni erők

POLITIKA
2021 szeptember 11., 16:09
comments 16

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit fogadta Kövér László a parlamentben. A házelnök kiemelte, hogy az általában a napi politikai vitáknak helyet adó falak között „ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen”.

Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra - fogalmazott Kövér László, majd az alábbi békét sugárzó mondatokat formázta:

napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat.

A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert „a földi méltóság teendőit” - mai szóval a politikát - nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani. Ha ezzel egy szentként tisztelt uralkodó is így volt, akkor talán a mai politikus nemzedékek is remélhetnek némi megértést az egyházi vezetőktől - fejezte ki óhaját az Országgyűlés elnöke. (MTI)

Fenti kép: Az Országgyűlés Sajtóirodája által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeinek fogadásán az Országházban

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.