Anne Hidalgo, Párizs polgármestere is elindul a 2022-es francia elnökválasztáson

szeptember 12., vasárnap 17:18

Párizs szocialista polgármestere, Anne Hidalgo a roueni kikötőben jelentette be, hogy pártja színeiben elindul a jövő évi franciaországi elnökválasztáson. Kampányában hangsúlyos elem lesz, hogy mivel bevándorló munkáscsaládból származik (szülei Andalúziából menekültek el a Franco-diktatúra elől), megpróbálja majd megszüntetni a francia társadalomban tapasztalható dühöt és megosztottságot, és visszacsábítani a baloldal kiábrándult, alacsony jövedelmű szavazóit.

„A köztársasági modell a szemünk előtt hullik szét” - mondta. A növekvő egyenlőtlenségekre is figyelmeztetett, azt mondta, az a célja, hogy Franciaországban minden gyermeknek ugyanolyan lehetőségei legyenek, mint neki voltak.

Anne Hidalgo az indulását bejelentő sajtótájékoztatón Fotó: THOMAS SAMSON/AFP

Beszédében nem nevezte meg Emmanuel Macront, de hangsúlyozta, hogy véget akar vetni „az azok részéről tapasztalt megvetésnek, arroganciának, lenézésnek és lekezelésnek, akik olyan keveset tudnak az életünkről, de mindenről nélkülünk döntenek, ami pedig annyi haragot és elégedetlenséget kelt”.

A 62 éves Hidalgónak nem lesz könnyű dolga. A szocialista párt François Hollande elnöksége alatt és után sokat vesztett népszerűségéből, a 2017-es választáson alig érte el a 6 százalékot. Ráadásul a francia baloldal is megosztott, akár hét különböző jelöltet is állíthatnak. Hidalgo egyelőre csak 7-9 százalékot ér el a közvélemény-kutatásokon, ami nem elég ahhoz, hogy bejusson az utolsó fordulóba. Egyelőre úgy tűnik, hogy végül ismét Macron és Marine Le Pen közt dől majd el az elnökség. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt