„Mérhetetlen undort érzek a zsidó közösséget célzó visszataszító cselekmények miatt” - írta Bruno Retailleau francia belügyminiszter szombaton.
A párizsi polgármester már értesítette a NOB-ot és Macron elnököt is.
Múlt hét végén a francia sportminiszter mártózott meg a folyóban.
„Takarítási” művelet zajlik.
Orosz tisztviselők, közéleti szereplők, újságírók két éve megállás nélkül vizionálnak pusztítóbbnál pusztítóbb atomcsapásokat olyan, a nyugati szövetséghez tartozó városok ellen, mint Párizs, Garmisch-Partenkirchen, Bukarest, München vagy Marseille. Mindez az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás elrettentésére irányuló stratégia része.
Ezentúl nekik óránként 18 eurót kell majd fizetniük, háromszor annyit, mint korábban.
Szerinte a platform leépíti a demokratikus értékeket.
A polgármester betiltaná őket.
Tisztességtelennek tartaná, ha orosz és belorusz sportolók semleges színekben versenyezhetnének.
A NOB nemrég megfontolásra ajánlotta, hogy bizonyos feltételek mellett, és nem a saját zászlójuk alatt visszaengedjék őket a nemzetközi versenyekre.
Döntés még nem született, de állítólag Anne Hidalgo polgármester hajlik a teljes tiltásra.
Teret is elneveznének az iráni nőről, akit az erkölcsrendészet a hidzsáb helytelen viselete miatt szemtanúk szerint agyonvert.
Anne Hidalgo polgármester szerint a körgyűrű akkora lég- és zajszennyezést okoz, amivel muszáj valamit kezdeniük.
Azt mondta, a francia nők hangja kíván lenni.
A szocialista pártból kiábrándult munkások szavazatát is megpróbálja visszaszerezni.