Népszavazáson döntenek a párizsiak, kitiltsák-e a városból az e-rolleres cégeket

külföld
2023 március 29., 12:28

Évek óta küszködik az elektromos rollerek szabályozásával a párizsi városvezetés. Először eldöntötték, hogy csak három magáncég foglalkozhat e-rollerek kölcsönzésével, majd sebességkorlátozást vezettek be, és külön parkolókat hoztak létre számukra.

Mindez nem volt elég a konfliktusok elsimításához, ezért vasárnapra népszavazást írtak ki arról, hogy kitiltsák-e a városból az e-rolleres cégeket. Anne Hidalgo, Párizs polgármestere a betiltás mellett kampányol, egyrészt a felhasználók biztonságával, másrészt azzal érvelve, hogy az e-rollerek túlságosan sok helyet foglalnak közterületen.

photo_camera Népszavazási plakát Párizsban Fotó: VALERIE DUBOIS/Hans Lucas via AFP

Mivel ez lesz az egyetlen kérdés, és a szokásosnál jóval kevesebb szavazóhelyiség lesz, valószínűleg alacsony lesz a részvétel. Akárhányan is mennek el, a városvezetés azt ígéri, a többség akaratát fogják figyelembe venni.

A francia kormány is foglalkozik a kérdéssel. Felmerült, hogy csak 14 vagy 16 év felettiek használhassák az e-rollereket, illetve az is, hogy minden egyes darabot saját azonosítószámmal lássanak el.

A városban működő e-rolleres cégek szerint a betiltás visszalépést jelentene, és hatékony közlekedési eszköztől fosztaná meg a párizsiakat. (Bloomberg)