Elítélték a jegyzőt, aki titokban a saját javára írt át egy végrendeletet

jog
2021 szeptember 14., 09:21
comments 3

Megszületett a másodfokú ítélet a Pécsi Ítélőtáblán egy nagyközség jegyzője ellen, aki megpróbálta rászedni a hozzá forduló idős embert. A volt jegyző büntetése 1 év szabadságvesztés 3 évre felfüggesztve, továbbá 3 évre eltiltották a jegyzői foglalkozás gyakorlásától is. Az ítélet jogerős.

K. F. egy nagyközség jegyzője volt, amikor a település egyik idős polgára mondta neki, hogy a településre hagyná 4,5 millió forint értékű házát, ha az önkormányzat elhelyezné őt a helyi szociális otthonban. K. F. ahelyett, hogy segített volna ezt elintézni, egy olyan végrendeletet készített, amiben ő örökölte volna az idős ember házát.

Később az idős polgár felvetette, hogy 5 millió forint megtakarítását szintén az önkormányzatra hagyná, azzal, hogy költsék a szociális otthon felújítására. K. F. azt ígérte, hogy ezt is elintézi, de a valóságban eltette a pénzt, euróra váltotta, és a saját páncélszekrényébe dugta.

K. F. üzelmei időben lelepleződtek, úgyhogy végül nem tudott semmit sem megszerezni. Az általa hamisított végrendeletet visszavonták, a pénzt pedig visszaadta. (Pécsi Törvényszék)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.