A kormány ellehetetleníti, hogy digitális oktatást vezessenek be azokban az osztályokban, ahol a diákok már kaphatnak oltást

járvány
2021 szeptember 15., 04:34
comments 2

A Népszava információi szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lényegében megtiltotta az oktatási intézmények számára, hogy digitális munkarendre álljanak át azokban az osztályokban, ahol a diákok számára már elérhető a védőoltás.

A lap több alkalommal is kereste a minisztériumot, hogy megtudják, vannak-e kivételek a főszabály alól, azaz például bizonyos mértékű fertőzöttség fölött lehetséges-e rendkívüli szünetet vagy digitális munkarendet elrendelni, de nem kaptak választ.

Azonban a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter a Népszavának megerősítette, hogy hatodik osztály felett nincs tanügyi intézkedés. Járványügyi lehetséges: ha egy vagy több diák megbetegszik, számukra a népegészségügyi hivatal elrendelhet karantént. Ám mint a lap is írja, mára már a karantén- és a kontaktkutatás szabályain is lazítottak.

A lap értesülései szerint az iskolák olyan intézkedési tervet kaptak kézhez, melyben az áll, hogy bárki (tanár, diák vagy más iskolai dolgozó), aki megkapta a védőoltást, vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek, még akkor sem, ha például egy közvetlen családtagja betegszik meg. Azaz a karanténkötelezettség sem vonatkozik rá.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) több témába vágó megkeresésről is beszámolt: tudnak egy tanárról, aki úgy jár be dolgozni, hogy férje igazoltan fertőzött. A PDSZ választmányi tagja, Nagy Erzsébet elmondta, hogy megkeresték a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), ahol azt mondták neki, jelenleg valóban ez az eljárás, de azt nem tudták megindokolni, milyen szakmai ajánlások alapján döntöttek erről.

Nagy érthetetlennek nevezte a döntést: szerinte nem enyhébb, hanem szigorúbb intézkedésekre lenne szükség, hiszen a 12 év alattiakat eleve nem lehet még oltatni, és a delta variáns az oltottak között is terjedhet.

A legutóbbi kormányzati információk szerint ráadásul eddig 225 ezer 12-17 év közötti diák vette fel az oltást, ami még mindig csak az érintett korosztály 38 százaléka.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.