Három hónapja volt legutoljára annyi koronavírus-fertőzött kórházban, mint most

járvány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

343 Covid-fertőzött szorul kórház kezelésre a ma reggeli jelentés szerint. Két hét alatt két és félszeresére nőtt a számuk.

Forrás

Ha a tavalyi hasonló időszakkal hasonlítjuk össze a mostanit, akkor látszik, hogy a kórházban ápoltak száma jelenleg ugyanolyan ütemben emelkedik, mint a második hullám elején. Amiben bízni lehet, hogy az oltottak száma miatt ez a növekedés idén megtörik majd, kevesebben kerülnek súlyosabb állapotba.

Forrás

40-en vannak lélegeztetőgépen, tavaly ilyenkor 18-an voltak.

458 új fertőzöttet jelentettek.

Forrás

Május végén volt utoljára ilyen magas hétköznapi szám (hétfőnként június óta az összesített hétvégi adatokat közlik).

Forrás

4 újabb áldozata van a járványnak. A héten összesen 32 halálesetet jelentettek.

Forrás

Az oltási program továbbra is csak cammog. Tegnap 3885-en kapták meg az első oltásukat.

Forrás

A beoltottak száma a 6 milliót sem éri el (5 850 887), a második oltást 300 ezerrel kevesebben kapták meg, mint az elsőt (5 558 919). A harmadik oltást 565 ezren kapták meg.

Területi elosztásban így néz ki most a járványhelyzet. Budapesten és Nógrádban volt az elmúlt két hétben lakosságarányosan a legtöbb fertőzött.

Forrás