Azon versengett Orosz Anna és Gy. Németh Erzsébet, hogy ki nem akarja jobban az építkezéseket

POLITIKA
2021 szeptember 17., 19:23
comments 1

Folytatódnak az előválasztási viták, péntek este az Újbudát lefedő Budapest 2. számú választókerület jelöltjei, Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna csapott össze.

  • A DK-s Gy. Némethet a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP és a Liberálisok támogatják, Újbuda jelenlegi momentumos alpolgármestért, Orosz Annát pedig az MSZP, a Párbeszéd és a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Gy. Németh egészen a DK megalakulásáig az MSZP-ben politizált. 2019 óta főpolgármester-helyettes, a humán területekért felel. Tagja a DK elnökségének.
  • Orosz Anna volt a NOlimpia kampány egyik vezetője, a 2018-as választások után azonban átmenetileg kiszállt, és egy évig a Political Capital elemzője volt. A 2019-es önkormányzati választáson már részt vett, jelenleg a XI. kerület polgármestere. A javára korábban visszalépett Újbuda másik alpolgármestere, a párbeszédes Barabás Richárd.
link Forrás

Orosz Anna már a nyitóbeszédében is azt hangsúlyozta, hogy ő újbudai, ott született, ott élt és él jelenleg is. Ezt a vonalat végig megtartotta, és többször érvként hozta fel személye mellett. Gy. Németh Erzsébet, aki korábban indult, és veszített a kerületben, arról beszélt, hogy le kell bontani Orbán rendszerét, és a NER helyét sóval kell behinteni.

A vita első témája a kerületben folyó építkezések és a zöldfelületek voltak.

Nyilván nem véletlenül: az elmúlt években nagyon elszabadultak az óriásberuházások Újbudán. Szó esett a Feneketlen-tó mellé épülő Buda Gardensről, melynek ügye 2017 óta húzodik, és ami óriási lakossági tiltakozást váltott ki. Az önkormányzat mostani vezetése végül megállapodott az építettővel abban, hogy negyven százalékkal csökken a beépített terület, erről Gy. Németh azt mondta, születhetett volna jobb kompromisszum is, de a jelenlegi helyzetet már adottságként kell kezelni. Orosz Anna, a kerület alpolgármestere a kritikára válaszolva azt mondta, valóban ő sem teljesen elégedett, de ezzel már nem lehet mit kezdeni, amit lehetett még tenni az ügyben, azt az önkormányzat megtette. Szerinte az alapvető probléma az építési törvénnyel van, ami rendkívüli módon lecsökkentette az önkormányzatok mozgásterét.

Abban mindkét fél egyetértett, hogy Újbudán nincs szükség több lakóparkra és irodaházra, a kerület megtelt. Gy. Németh viszont nem engedte el olyan könnyen a témát, megemlítette, hogy a civilek elégedetlenek voltak az egyezséggel, amire Orosz Anna úgy válaszolt, hogy ahhoz, hogy az ilyen ügyekben valódi változást tudjanak elérni, kormányváltásra van szükség.

Orosz Anna ezután visszakérdezett, hogy mi az elképzelés a kelenföldi városközponttal. (Gy. Németh pár napja jelentette be, hogy a régi szolgáltató központot lebontanák, a területet eladnák, és egy új központ építését támogatnák.) Szerinte a lakosok egyáltalán nem szeretnék, ha az Etele plázától egy köpésre még egy bevásárlóközpont jönne létre. Gy. Németh válaszában kifejtette, hogy nem boltokat szeretnének, nem plázát, hanem városközpontot. De azt nem nagyon részletezte, hogy ez mit jelent. Szó esett további építkezésekről, és végül a felek mindig arra jutottak, hogy nem kell több építkezés, de ahol lehetett, szúrtak egymásba egyet-egyet.

A második blokkban a magyar nők helyzetéről vitáztak.

Orosz Anna arról beszélt, tudható, mekkora probléma Magyarországon a családon belüli erőszak, és ebben mekkora része van az Orbán-kormánynak, nemcsak azzal, amit tesznek, hanem azokkal az intézkedésekkel is, amiket nem hoztak meg. Szerinte már az iskolában meg kellene tanítani, hogy senkivel szemben nem lehet fizikai fölényt alkalmazni, és a rendőrségnél érzékenyítő programokat kell bevezetni. Az isztambuli egyezményt ratifikálni kell.

Ezzel Gy. Német egyetértett, hozzátette, fontos lenne az is, hogy a politikában és a vállalatoknál is női kvótát kellene bevezetni.

A nők tárgyiasításáról Orosz Anna azt mondta, a törvényi szankcionálás mellett fontos, hogy azt a gyűlöletkeltő, buta és érzéketlen retorikát, amit a Fidesz nyom, felejtsük el.

„A nőknek nem az a funkciójuk, hogy szépek legyenek és szüljenek gyereket, ezt verjék a politikusok a fejükbe”

– mondta az alpolgármester. Gy. Német azt mondta, ő már bizonyította, hogy ez a téma milyen fontos számára, hiszen ő volt az, aki elérte, hogy az ún. Sugar Daddy hirdetéseket a főváros teljes területéről eltávolítsák. Nőügyileg fontos még számára, hogy több utcát nevezzenek el nőkről, és megszülessen a háborúban megerőszakolt nők emlékműve.

A harmadik blokk témája az volt, hogy

kormányváltás lesz vagy rendszerváltás.

Első körben természetesen Dobrev Klára ötletét vitatták meg, mely szerint a parlamentnek akár egyszerű többséggel is ki kell nyilvánítania, hogy az Alaptörvény alkotmányellenes, hogy az Orbán-rendszer hatalmát bebetonozó kétharmados törvényeket feles többséggel is hatályon kívül kell helyezni, illetve hogy az új alkotmány nem lehet ugyanúgy csak az egyik politikai oldalé, mint a mostani.

Gy. Német szerint ma Magyarország nem jogállam, elég ránézni az alkotmányra, amibe beleírták, hogy egy párt sem törekedhet kizárólagos hatalomra, mégis csupán egy párt fogadta el. Hozzátette, Polt Péter nem maradhat a helyén.

Orosz Anna nem ért egyet Dobrev felvetésével. Szerinte nem lehet semmibe venni a választókat, ragaszkodni kell ahhoz, hogy az elszámoltatás és az azt követő intézkedések jogállami alapon nyugodjanak. Úgy véli, sok döntést hozhatnak olyan fontos dologban, amikhez nem szükséges kétharmad.

Gy. Németh aztán rákérdezett, hogy tényleg Hadházy Ákost szeretnék-e a felállítandó korrupciós ügyészség élére, mire Orosz azt felelte, Hadházy már bizonyította, hogy tudna ilyen intézményt vezetni. Gy. Németh azonban úgy gondolja, nem jó ötlet politikust kinevezni erre a pozícióra. Orosz erre azzal vágott vissza, hogy miért akarta a DK, hogy Újbudán épp Czeglédi Csabára bízzák a kerület korábbi szerződéseinek átvilágítását. Gy. Német erre azt felelte, hogy Czeglédi jogász, Hadházy pedig állatorvos. Czeglédi szerinte nem politikusként, hanem ügyvédként vesz részt a folyamatban.

A DK-s politikus arra is választ várt Orosztól, visszautalva Dobrev felvetésére, hogy mit tesznek majd, szigorúan jogállami alapon, ha a költségvetési tanács úgy dönt, nem engedik az országgyűlés elé a költségvetési törvényt, és fel kell oszlatni a parlamentet? Orosz Anna szerint ha a Fidesz bukik, akkor nem ez lesz az első dolguk, annyira össze lesznek omolva. Gy. Német erre azt válaszolta, nagyon lebecsüli a Fideszt, ha ezt gondolja.

Az utolsó blokkban Gulyás Márton arra várt választ, mi az a szakpolitikai téma, ami megkülönbözteti őket versenytársuktól. Orosz Anna úgy felelt, nemcsak szakpolitikai vonalon van előnye, hanem mert Újbudán él, kel, fekszik és dolgozik. Úgy gondolja, helyben már nagyon sok eredményt ért el. A műsorvezető kérésére, hogy azért említse meg egy szóban, hogy mi a szakpolitikai előnye, azt mondta, két szó: fenntarthatóság, zöld ügyek.

Gy. Német budapestiként határozta meg magát, és a kérdésre azt válaszolta, ha nagyon gondolkoznia kéne, azt mondaná, az önkormányzatiság az ő előnye. Tudja, hogy működik a parlament, a főváros, az önkormányzatok, ezekben óriási a tapasztalata. Orosz erre úgy reagált, nem kérdőjelezi meg Gy. Német tapasztalatát, de Újbudának olyan képviselő kell, aki kérlelhetetlenül képviseli a helyiek érdekeit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.