Megvizsgálja az MSZP, összejátszottak-e tatabányai képviselői a Fidesszel

POLITIKA
2021 szeptember 18., 12:10

Vizsgálatot kezdeményezett a tatabányai MSZP-sek ügyében a párt parlamenti képviselője, Gurmai Zita. „(...) ha bebizonyosodik, hogy bármely párttársam a saját vagy a Fidesz érdekét a tatabányaiak érdeke elé helyezte, meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket” - írta.

A város ellenzéki polgármestere, Szücsné Posztovics Ilona pénteken jelentette be, hogy három társával együtt kilép az Összefogás frakcióból, miután az MSZP-s képviselők többször velük ellentétesen szavaztak. (Így tett egy DK-s is, de ő magától kilépett a pártjából.)

Gurmai, aki a tatabányai körzetben indul az előválasztáson, azt írta, a helyi MSZP elkötelezett a polgármester mellett. „Hat ellenzéki párt együttműködésével készülünk kormányváltásra, ez nem egyszerű, de aki a Fidesszel együttműködik, az elárulja nemcsak a saját pártját, de a szövetségeseit is és veszélyezteti a kormányváltást, ezt pedig sem helyben, sem országosan nem tűrjük el.”

Gurmai Zita MSZP-s képviselő felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 1-én
photo_camera Gurmai Zita MSZP-s képviselő felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 1-én Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.