2006-ös gumilövedékeket, rendőregyenruhát és karabélyt mutogat a CÖF Gyurcsány-kamionja

POLITIKA
2021 szeptember 19., 08:00

A Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök által elmondott őszödi beszéd elhangzása után 2006-ban kirobbant tüntetések eseményeit, és a „rendőrterrort” bemutató országjáró vándorkiállítás indult útjára Vérbe fojtott köztársaság címmel a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezésében a Nemzeti Jogvédő szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére szombaton Budapesten.

A vándorkiállítás egy kamionban működik, kívülről így néz ki:

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Belülről meg így:

photo_camera Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője a megnyitón azt mondta: azért jött létre a kiállítás, hogy emlékeztessék az embereket a 2006-ban történtekre, a békés tüntetések leverésére, azokra a napokra „amelyek a magyar történelem legsötétebb napjai közé tartoznak”.

A szóvivő történelmi párhuzamot vont a 2006-ban történtek és az 1919-ben létrejött Tanácsköztársaság között. Ez a párhuzam pedig szerinte azt mutatja, hogy „a baloldali agresszió nem tud megújulni, és újra ugyanazokat az eszközöket alkalmazza”. Hogy a jobboldali agresszió mennyire tudott megújulni, arról sajnos nem esett szó.

Gyurcsány Ferenc „a magyar közélet legérzékenyebb pontjait stimulálja, gyötri folyamatos jelenlétével”, erre akarják emlékeztetni az embereket - így ifj. Lomnici Zoltán.

Gaudi-Nagy Tamás, a NJSZ ügyvezetője még ennél is tovább ment, szerinte ma már cáfolhatatlan bizonyítékok igazolják, hogy ami 2006 szeptemberében és októberében történt, az egy állami szervezésű terrorcselekmény-sorozat volt, amit az akkori politikai vezetők nyilvánvaló tudtával és beleegyezésével - és nem kizárható módon - utasítására hajtottak végre a rendőri vezetés parancsára a maszkos, azonosító jelvény nélküli rendőrök.

Gaudi-nagy azt mondta, a 2022-es országgyűlési választásoknak az is a tétje, hogy végre elkezdődhessen az akkori politikai vezetők felelősségre vonása. Arra megint csak nem adott magyarázatot, hogy akiket felelősségre kell esetleg vonni, azokat miért nem vonták felelősségre a Fidesz-kormányzásának elmúlt 11 évében.

A tárlat kiállítási tárgyai között gumilövedék, illetve könnygázgránát kilövésére alkalmas karabély, akkori rohamrendőr egyenruha látható, továbbá öt televíziós képernyőn vetítik a 2006-os tüntetések felvételeit, a résztvevőkkel készített interjúkat. Eközben a hangszórókból az őszödi beszéd szól. (MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.