Ez az 55 milliárd forintos beruházás az ígéretek szerint meg fog térülni

gazdaság
2021 szeptember 20., 15:24
comments 7

55 milliárd sok pénz. Ennyibe került a Hungexpó felújítása.

Ha stadionra számoljuk át, csak a Puskás Aréna volt ennél drágább, mondjuk az rögtön háromszor ennyi volt.

Hogy mire költöttek el a kétéves felújítás alatt 55 milliárd forintot, azt hétfőn mutatták be egy sajtóbejáráson.

A látványtervekről annak idején készült egy kisfilm. Ha valaki csak az elejét nézi meg, nem arról van szó, hogy felhúzták a Parlamentet és a Várat is a vásárközpontban, az csak az imázsfilm budapesti képeit alapozza meg.

link Forrás

Az rendszeresen előfordul, hogy aztán valami más lesz a végeredmény. Itt most olyan nagy különbség nincs, a parkosított zöldterület nincs még ebben az állapotban.

Elég sok szám hangzott el, több mint 70 ezer négyzetméteres fedett és 36 hektáros szabad terület újult meg, kicserélték a közműveket.

Két látványosabb eleme van a beruházásnak. A kongresszusi központ, aminek a hiányát már régóta emlegették turisztikai szakemberek. Most lett ilyen.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Van az épületben egy hatalmas terem, amiben 2048 fős előadásokat lehet tartani, a színpadon az ország legnagyobb LED-falával és egy speciális nézőtéri technológiával.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Amire igazán büszkék, és Közép-Európában állítólag egyedülálló, hogy a széksorokat igény szerint pár perc alatt be lehet süllyeszteni a padlóba. Ezt bemutatták, tényleg pár perc alatt egy döntött, mozis/lelátós hangulatú teremből egy vízszintes padlójú, bármire használható helyiséget alakítottak ki. Időben kicsit többnek tűnt, mert pokoli zenei aláfestés kísérte a bemutatót, ezzel aligha kínozzák a hétköznapokban a munkatársakat. Van a nagyterem mellett még 26 szekcióterem, ezek mindenféle módon egybenyithatók.

photo_camera Székkel Fotó: botost/444.hu
photo_camera És ugyanaz a terem 10 perccel később, székek nélkül, Fürjes Balázs államtitkárral és Ganczer Gáborral, a Hungexpo vezérigazgatójával Fotó: botost/444.hu

Csak a konferencia és kiállítási központ 16,59 milliárd forintba került. Ebből a speciális, süllyeszthető székű Gala Seat rendszer 4,68 milliárd forint volt.

A legapróbb részletek ismertetése nélkül mindez azért fontos Fürjes Balázs, a projekt kormányzati felelőse és Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója szerint, mert bár Budapest eddig is kiemelt célpontja volt a konferenciaturizmusnak, megfelelő helyszín híján eddig csak „korlátozottan tudott részesülni a minőségi turizmus egyik legfontosabb és nem utolsósorban legjövedelmezőbb ágából, az üzleti turizmusból”.

Ezzel a központtal és a felújított vásárközponttal Budapest lehetőséget kap gyakorlatilag bármilyen méretű nemzetközi kongresszus, konferencia befogadására.

A projekt kormányzati felelőse, Fürjes Balázs államtitkár mondott egy meglepőt, miszerint „Budapest az egyetlen világvárosunk, a kormányzat támogatja a fejlesztését, mert nem várható el, hogy a főváros azt önerőből oldja meg”.

Fürjes felidézte, hogy a Hungexpót annak idején, 2005-ben privatizálták, a francia GL eventshez került. Az Orbán-kormány 2016-ban visszavásárolta az ingatlanokat, az üzemeltetés ugyanakkor maradt a francia cégnél.

A lepukkant épületek felújítását és újak építését 2019 őszén kezdték el, az 55 milliárdos munkára közbeszerzésen a KÉSZ Építő Zrt.-t választották ki. (Indult még a WHB és a Magyar Építő.) Közbejött a koronavírus, ami katasztrófa volt a rendezvényszervezőknek, de az építkezést ezalatt is lehetett folytatni. Így időben végeztek, és tartották az 55 milliárdos keretet is.

A mostani 55 milliárdos beruházás 90 százalékát az állam, 10 százalékát a franciák állták. Megkérdeztük Fürjes Balázst, hogy újratárgyalták-e az üzemeltetői szerződést, hiszen az új épületeknek köszönhetően nagyobb lesz a francia cég bevétele. Az államtitkár válasza szerint természetesen igen. Nem fix bérleti díjban állapodtak meg, az üzemeltető bevételeinek a 30 százaléka lett a bérleti díj, ezt évente fizetik.

(A terület tulajdonosa az Expo Park Kft. Ez egy 100 százalékos állami tulajdonú gazdasági társaság, a tulajdonosi jogokat az MNV Zrt.
gyakorolja. Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője pedig továbbra is a francia GL events kezében lévő Hungexpo Zrt., amely szervezi és rendezi a kiállításokat, konferenciákat, és működteti az infrastruktúrát.)

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója és Fürjes Balázs is arról beszélt, hogy ez a beruházás 15-20 éven belül megtérül, ami megjegyzésük szerint kifejezetten jónak számít. Ahogy Fürjes fogalmazott, a Hungexpó felújítása azon kevés közberuházás közé tartozik, ahol valóban forintosítható a megtérülés, szemben egy kórházzal, egy iskolával egy új rendőrőrssel.

Miből jöhet a megtérülés?

A kongresszus/konferenciaturizmusban a számítások szerint az egy főre eső költés 50-70 százalékkal magasabb, mint egy normál turista esetében. (A Központi
Statisztikai Hivatal kimutatása szerint míg egy szabadidős turista költése 16 300
HUF/nap, addig egy üzleti turista 35 300 HUF/nap költést generált magyarországi
tartózkodása alatt 2019-ben.)

További előny, hogy a csökkentik a turizmus szezonalitását, a legtöbb konferenciát
áprilisban, májusban, szeptemberben, októberben és novemberben tartották 2019-ben.

Nem csoda, hogy több ország/város is ráhajtott a konferenciaturizmusra. A Hungexpo sajtóanyaga szerint „egy város hivatásturisztikai mérőszáma leginkább a Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége, az ICCA rangsorban nyilvánul meg. Az ICCA gyűjti adatbázisában a szövetségi eseményeket és az események száma szerint rangsorolja az országokat és a városokat is”.

Budapest ICCA rangsora romlott az elmúlt években:

  • 2017: 12. helyezett (első három: Barcelona, Párizs, Bécs)
  • 2018: 20. helyezett (első három: Párizs, Bécs, Madrid)
  • 2019: 26. helyezett (első három: Párizs, Lisszabon, Berlin)

Prága és Bécs jobb pozíciót szerzett.

Bécs rangsorai:

  • 2017: 3. helyezett
  • 2018: 2. helyezett
  • 2019: 6. helyezett

Prága:

  • 2017: 8. helyezett
  • 2018: 9. helyezett
  • 2019: 9. helyezett

Szerintük Budapesten eddig a kapacitások hiányában volt jóval kevesebb rendezvény, mint Bécsben és Prágában. Ez javulhat a Hungexpo bővítésével és felújításával. Az elsődleges cél, hogy Budapest bekerüljön a TOP 10-es listába.

A fejlesztés leglátványosabb eleme a kongresszus központ és a sok pavilon - köztük felújítottak és két új - mellett az új fogadócsarnok lett. (Tervező: Finta Stúdió.)

photo_camera A fogadócsarnok Fotó: Hungexpo

8,6 milliárd forintba került, bíznak abban, hogy olyan kapu lesz, ami nyomot hagy majd a vendégek emlékezetében.

photo_camera Fotó: botost/444.hu
photo_camera Fotó: botost/444.hu
photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az új Hungexpó igazán a Vadászati Világkiállításon fog majd bemutatkozni. Semjénék álomrendezvényének 70 milliárdos költségébe bele szokták számolni a Hungexpó 55 milliárdját. A Hungexpo valójában nem a kormányzati fővadászoknak épült, de így sem kevés az a maradék 17 milliárd, amit valóban a világkiállításra tapsolnak el. Például a szarvasagancsos kapura, ami így néz már ki:

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Novemberben már a megújult Kongresszusi és Kiállítási Központban lesz az Otthon Design Ősz és az Automotive Hungary kiállítás is. 2022-re már be van foglalva négy nagy nemzetközi kongresszus, jellemzően orvosiak.

Fürjes szerint ami még hiányzik a Hungexpo fejlesztéséből, hogy tömegközlekedéssel jobban megközelíthető legyen: vagy villamossal, vagy a Pillangó utcai metrómegállóból busszal. De ez nem fért bele az 55 milliárdos fejlesztésbe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.