A Netflix megveszi Roald Dahl teljes életművét

szeptember 22., szerda 13:11
7

A Netflix felvásárolta Roald Dahl műveit: a streamóriásnak eddig is szerződése volt a hagyatékot kezelő brit Roald Dahl Story Company (RDSC) nevű vállalattal 16 Dahl-mű feldolgozására, de mostantól az ő tulajdonukban lesznek olyan népszerű történetek szerzői jogai, mint A fantasztikus Róka úr (Fantastic Mr. Fox), a Matilda vagy a Charlie és a csokigyár.

Az egyre élesedő streamháborúban ez a Netflix eddigi legnagyobb kiadása: mint a Guardian írja, a jelenleg érvényes szerződés értelmében a vállalat összesen egymilliárd dollárt költhet majd új filmekre és sorozatokra, és a tervek szerint például a Jojo Rabbit rendezője, Taika Waititi készít tévésorozatot a Charlie és a csokigyárból, illetve musicalt a Matildából.

E már korábban bejelentett projektek hatására döntött úgy a Netflix, hogy még ambiciózusabb tervbe akarnak fogni, és a teljes életmű jogait felvásárolva az animációs és az élőszereplős filmek és sorozatok mellett könyvkiadással, játékokkal és élő színházi produkciókkal is foglalkozni akarnak. A vételárat egyelőre nem ismerni, de ez lehetett a Netflix eddigi legnagyobb léptékű beruházása.

A Dahl-hagyaték felvásárlása hatalmas globális terjeszkedési lehetőséget jelent a Netflix számára, hiszen Dahl könyveit 63 nyelvre fordították már le, és több mint 300 millió példányban keltek el.

A Netflix eddig nem nagyon vásárolt fel teljes életműveket, ugyanakkor az elmúlt években egyre több pénzt költenek arra, hogy világhírű rendezőket és színészeket leszerződtetve gyártsanak exkluzív tartalmakat. Ennek magyarázata elég egyszerű: a Netflix piacvezető szerepét egyre jobban fenyegeti a sok új streamszolgáltatás, az Amazon Prime Video, a HBO Max és a Disney+ is nagyon komoly erővel terjeszkedik.

Az RDSC ügyvezető igazgatója Dahl unokája, Luke Kelly, aki azt üzente a cég alkalmazottainak, hogy missziójuk, hogy Dahl történeteit minél több fiatallal megismertessék, és ezt egy nagyobb vállalat részeként hatékonyabban tudják majd megtenni.

A Netflixet az sem tántorította el az üzlettől, hogy az elmúlt időszakban ismertté váltak a brit író antiszemita megjegyzései, amik miatt Dahl családja végül bocsánatot is kért.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt