A DK is kiszáll Tóth Csaba mögül

szeptember 25., szombat 12:21
1

„Karácsony Gergely nem válaszolt a DK-nak Tóth Csaba ügyében. Hallgatás beleegyezés, Tóth Csaba támogatását a DK megszünteti” - írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Karácsony Gergely a tegnap esti miniszterelnök-jelölti vita során, élőben jelentette be, hogy nem szavazna Tóthra.

A vitában Dobrev Klára még nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy visszavonja-e a támogatását Tóth mögül. Szombat délelőtt a DK már arról adott ki közleményt, hogy hivatalos tájékoztatást kérnek Karácsony Gergelytől. Arra hivatkoztak, hogy a DK tavasszal írásbeli szerződést kötött az MSZP-vel egy sor szocialista-párbeszédes politikus előválasztási támogatásáról. Például Hiller István, vagy Szabó Tímea mellett Tóth Csaba zuglói jelölt támogatása is a szerződés része volt az MSZP-Párbeszéd kérésének megfelelően. Azt mondták, hogy ezt a szerződést nem akarják egyoldalúan felmondani.

Friss közleményük szerint Karácsony Gergelytől hivatalos választ nem kaptak, hallgatását beleegyezésnek tekintik.

„Így a DK támogatását a mai napon megvonjuk Tóth Csabától, aki ezután már nem hivatkozhat a DK-ra, mint támogató szervezetre.”

Szombaton közölte a Jobbik is, hogy „[a]zzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének”, ezért a párt nem támogatja a továbbiakban Tóthot.

A Magyar Jeti videós összefoglalója a zuglói választókerületi csatáról:

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt