Éleződik a vita Karácsony és a DK között az offshorozással vádolt fehérvári jelölt miatt

szeptember 26., vasárnap 10:41
19

Még három nap van hátra az ellenzéki előválasztásból, de látszik, hogy ezek az ellenzéki összefogás legnehezebb napjai lesznek. Azzal ugyanis, hogy előbb Karácsony Gergely, majd a többi párt is kihátrált Tóth Csaba zuglói MSZP-s képviselő mögül, beindult egy folyamat, ami komoly vitákhoz vezethet az össze is fogó, de egymással is versengő pártok között. Legalábbis erre utal az a Facebookon zajló levélváltás, ami Karácsony Gergely és Vadai Ágnes között indult.

Karácsony Gergely vasárnap hosszú bejegyzést közölt a Facebook oldalán, amelyben arról számolt be, hogy Tóth Csaba után még két jelöltet talált, akit nem ajánl a szavazóknak. Mint írja, a hitelességhez az kell, hogy ne legyen kettős mérce, az előválasztás pedig a megtisztulásra is jó alkalom, az ő etikai normáiba pedig ugyanannyira nem fér bele az, ami a karlendítő ózdi Farkas Péter Barnabás és a székesfehérvári, offshorozással vádolt Ráczné Földi Judit csinált, ezért őket sem tudja támogatásra ajánlani. A Párbeszéd már szombaton kérte a Jobbikot és a DK-t, hogy vonja meg a támogatását ettől a két jelölttől, ezt erősítette meg Karácsony vasárnapi bejegyzése.

Ráczné Földi Judit Fotó: elovalasztas2021.hu

Mint pénteken írtuk, a DK fehérvári jelöltje a szlovák cégnyilvántartás szerint mind a mai napig egy Delaware-ben bejegyzett offshore cég közép-kelet-európai képviselőjeként szerepel. Ez azért kellemetlen, mert július 26-án aláírta a feddhetetlenségi nyilatkozatot, ami az előválasztáson való indulás egyik feltétele volt, azt állítva benne, hogy nincs köze semmilyen offshore vállalkozáshoz. A delaware-i offshore cég amúgy ugyanaznap szállt ki abból a magyar cégből, amelynek Ráczné az ügyvezetője.

Karácsony azt írja, nem véletlenül került be a közös hatpárti szabályok közé: akinek offshore cége van, az ne akarjon ellenzéki jelölt lenni. "Ráczné Földi Juditnak bizony van, de legalábbis volt offshore-ügye, ráadásul az ezzel kapcsolatos védekezését dokumentumok látszanak cáfolni. Az én személyes etikai normáimba ez nem fér bele, ezért én Székesfehérváron biztosan nem szavaznék Ráczné Földi Juditra. Ha ez kellett ahhoz, hogy a jelöltet támogató DK és Jobbik is világossá tegye álláspontját, hát, itt az idő."

Nem kellett sokat várni arra, hogy a DK, pontosabban a párt nevében Vadai Ágnes reagáljon a főpolgármester bejegyzésére, Karácsony jelöltjeire mutogatva, szálkákat és gerendákat emlegetve. A DK képviselője azt írja, ő vezette azt az integritási bizottságot a DK-ban, amely a jelöltjeik átfogó biztonsági ellenőrzését végezte, ebben pedig ő nagyon szigorú. Szerinte Ráczné Földi Judit, akit a pénteki hír után föl is jelentettek az Országos Előválasztási Bizottságnál, minden szükséges dokumentumot be fog nyújtani, ami igazolni fogja a vádak hamisságát. Azt viszont furcsának tartja, hogy Karácsony meg sem várja a vizsgálat eredményét, hanem a jelölt kizárását követeli.

Vadai Ágnes Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

"Hát ez nehezen fér össze azzal a demokrácia-felfogással, amit az ellenzék eddig képviselt.""Én csak egy dolgot kérek Tőled. Ha bebizonyosodik, hogy hazug módon vádolták Juditot, akkor ugye ugyanakkora nyilvánosság mellett fogsz bocsánatot kérni, mint amekkora előtt vádoltad őt és hirdettél vizsgálat nélkül is 'ítéletet'." - írja Vadai, házmestertempónak nevezve azt, hogy valaki már fel is nyomta a jelöltet a bizottságnál ahelyett, hogy a pártok megbeszélték volna egymás közt a dolgot.

"De ugye a szálka és a gerenda logikáján hadd kérdezzek tőled én is" - írja a DK-s politikus, aki aztán a Párbeszéd két jelöltjéről ír. Az egyikük Mellár Tamás, a párt pécsi jelöltje, aki Vadai bejegyzése szerint polgárpukkasztó rendezvénynek nevezte a pécsi Pride felvonulást, és azt mondta, hogy szerinte nem üldözik annyira Pécsett a melegeket, hogy komoly kiállásra lenne szükség a részükről. "Ezzel te egyetértesz? Szerinted ez belefér az ellenzéki értéknyilatkozat szellemiségébe?" - kérdezi Vadai Karácsonytól.

A másik jelölt, akivel Vadai szerint gond lehetne, az Dorosz Dávid, Budapest volt főpolgármester-helyettese, a Párbeszéd budakeszi jelöltje. Róla a DK képviselője ezt írja: "Szerinted oké, hogy pártod dunakeszi jelöltje, Dorosz Dávid korábban a Te főpolgármester-helyettesedként a költségtérítésére kapott pénz egy részét az atlatszó.hu internetes portálon látható adatkikérés szerint Orbit rágóra, pizzára, müzliszeletre, tortára és egyéb finomságokra költötte? Szerinted erre való a közpénzből való költségtérítés? Szerinted Dorosz Dávid milliós fizetése mellett ezek szükséges költések voltak?" Egyelőre itt tart a vita, Vadai várja a főpolgármester szíves válaszát.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt