Posta Imre is a napokban elfogott szélsőségesek között van

bűnügy
2021 szeptember 28., 12:57

Sajtóhírek és saját blogja szerint Posta Imre is azok között a szélsőségesek között van, akik elfogásáról hétfőn adott ki közleményt az ügyészség.

link Forrás

Az ügyészség szerint a magát „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoport vezetői gyilkosság elkövetésére hívták fel a tagjaikat egy szeptember 11-én a Fejér megyei Kulcson tartott rendezvényükön. A rendezvényen magyar közéleti szereplőkre mondtak ki halálos ítéletet, majd Posta arról beszélt, hogy ezeket végre kell hajtani.

Posta oldala azt írja, „a TEK munkatársai Imrét megállították, az autóból kiszedték, leteperték, bilincsbe verték”, és szerintük 72 óráig tartják benn a férfit, hogy kihallgassák. Ugyanezt erősítette meg a Postához köthető PÍ-kör nevű csoportosulás Facebook-oldala is.

Posta Imre a magyar hatóságok számára ismert, a magyar állam hatalmát tagadó szélsőjobboldali figura. Korábban feltűnt a dusnoki házaspár mellett is, akiktől a gyámügy elvette gyereküket, mert nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni. (via Telex)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.