Attól fél a családja, hogy kivégzik az afgán újságírót, aki a tálibok ellen tüntető nőkről tudósított

külföld
2021 szeptember 29., 14:12

Több mint három héttel ezelőtt a tálibok ellen tüntető nőkről tudósított éppen egy afgán újságíró, amikor őrizetbe vették. Most, hogy kilátásba helyezték, hogy visszahozzák a kivégzéseket, attól félnek, a 21 éves Morteza Samadi soha nem fog előkerülni - írja a Guardian. A szabadúszó fotóriportert több más újságíróval együtt tartóztatták le, de rajta kívül azóta mindenkit szinte azonnal ki is engedtek. Pillanatnyilag senki nem tudja, hol van.

link Forrás

A Kabulban letartóztatott emberek közül többen azt állították, megverték és megkínozták őket. Az aggodalmat fokozza, hogy kivégzett emberek holttestét tették közszemlére Herat főterein - ezt a középkori szokást a tálibok hozták vissza.

A talibán egyik alapítója, Afganisztán jelenlegi börtöminisztere, Nooruddin Turabi múlt héten adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy visszatérhetnek az olyan büntetési formák, mint a tolvaj kezének levágása és a kivégzések. Az azonban már nem biztos, hogy nyilvánosan hajtják majd végre - tette hozzá.

Miután nagyon elterjedt a szóbeszéd, miszerint Mortezát halálra ítélték, a tálibok közleményben tagadták, hogy ki akarnák végezni, azt írták, kiengedik, amint sikerült nemzetbiztonsági szempontból tisztázni. A fotóriporter családjának csupán egy egyperces telefonbeszélgetést engedélyeztek vele szeptember 7-ei letartóztatása óta. Azóta semmilyen információt nem kaptak róla, hogy mivel vádolják a férfit.

Mustafa Samadi, Morteza bátyja azt mondta a Guardiannek, hogy a tálibok azt sem mondják el nekik, hogy hol és miért tartják fogva rokonukat.

Szeptember 19-én jelentette be az új afgán kormány azt a 11 szabályt, ami komoly fenyegetést jelent a szólásszabadságra nézve, és ami megalapozza a munkájukat végző újságírók büntethetőségét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.