2021 szeptember 30., 22:08

A momentumos Tóth Endre nyert Dél-Budán

  • Tóth Endre - Momentum (+Jobbik, MMM, ÚVNP) - 5706 szavazat, 50,32 százalék
  • Molnár Gyula - DK (+Liberálisok) - 5633 szavazat, 49,68 százalék

A mindössze 32 éves Tóth 2019 óta önkormányzati képviselő a XXII. kerületben, 2020 óta a Momentum elnökségi tagja. Politikai karrierje előtt a Budapesti Szakpolitikai Elemző Intézet, azelőtt pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma elemzőjeként dolgozott. Oktatáspolitikusnak tartja magát, egy gyermekközpontú oktatási rendszer létrehozásán dolgozna.

2014-ben még magabiztosan nyert ebben a kerületben a Fidesz jelöltje, ám a legutóbbi választásokon Molnár Gyulának alig több mint nyolcszáz szavazattal sikerült nyernie a Fidesz egyik nagy öregje, Németh Zsolt ellen úgy, hogy még a Jobbik, az LMP és a Momentum is állított jelöltet, akik együtt csaknem tízezer szavazatot szereztek. Tartalék tehát bőven van, nyerhető kerület ez is az ellenzéknek. Tóth most kiélezett küzdelemben kerekedett a regnáló parlamenti képviselő, Molnár fölé.

A miniszterelnökjelöltek versenyét itt Karácsony nyerte 4025 szavazattal, a második Dobrev lett 3505 szavazattal, majd Márky-Zay 2697, Jakab Péter 590 és Fekete-Győr András 549 szavazattal.