Újraszámolják a szavazatokat az előválasztás legszorosabb versenyében

POLITIKA
2021 október 01., 18:45

Újraszámolják az előválasztáson szavazatokat a budapesti 18-as választókerületeben, ahol a Momentum jelöltje, Tóth Endre mindössze 73 szavazattal győzte le az MSZP egykori elnökét, az előválasztáson a Liberálisok támogatásával a DK jelöltjeként induló Molnár Gyulát, írja a Telex.

Az Országos Előválasztási Bizottság a lap kérdésére azt mondta, hogy amennyiben két jelölt között két százalékpontnál kisebb a különbség, automatikusan újraszámolják a szavazatokat.

Ez itt adott volt, Tóth mindössze 0,64 százalékponttal nyert.

A budapesti 18-as az egyik nyerhető körzet a 2022-es választáson, Molnár, a választókerület jelenlegi parlamenti képviselője Németh Zsoltot, a Fidesz egyik alapítóját tudta legyőzni szoros versenyben, kevesebb, mint kilencszáz szavazattal.

A budapesti 18-as választókerület mellett a Bács-Kiskun megyei 6-os választókerületben, Baján is újraszámolják a szavazatokat, írja a Telex. Itt is Momentum-DK párharc alakult nagyon szorosan, a momentumos Kiss László mindössze 33 szavazattal, 0,86 százalékponttal győzte le a DK-s László Károlyt.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.