Szél Bernadett: Kásler Miklós nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van, és nem is érdekli

POLITIKA
2021 október 06., 10:44

„Megkérdeztem Káslerékat, hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén. A válasz: nincsenek ilyen adataik. Sőt: nem kötelesek azokat előállítani. Kásler Miklós közoktatásért felelős miniszter nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van, és nem is érdekli”

– írja Facebook-oldalán Szél Bernadett, hozzátéve, hogy szerinte tudják ők, csak nem árulják el”, mert 2019-ben még megkapta ezeket az adatokat. Az akkori adatokból az látszott, hogy „a pedagógushallgatók feléből se lesz tanár”, a pályakezdők száma évről évre 5-6 ezer körül alakul, a számuk pedig „az első években tovább csökken, amint megtapasztalják, hogy a nettó 150 ezer körüli fizetésükből még egy albérletet sem tudnak fenntartani”.

Szél szerint az adatok eltitkolása azt jelenti, hogy „azok egyre rosszabb képet mutatnak a hazai közoktatásról”. Úgy fogalmazott, „lesújtó a helyzet, hogy minden nap arról kell beszélnünk, mennyire alulértékelt a pedagógusok munkája Magyarországon”, ahol egy kezdő pedagógus az átlagbér felét keresi, és a 8-10 éve pályán lévő tanárok „se kapnak sokkal többet”.

„12 ezer tanár hiányzik már a rendszerből, a kormány pedig azt meri állítani, hogy ő a családok meg a gyerekek pártján van. Ez egyáltalán nem igaz. Változás kell, olyan kormány, amelyik tud olyan teljesítményt nyújtani, ami mellett nem szorul arra, hogy mindent eltitkoljon előlünk.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.